Nagykanizsa

2017.02.14. 16:25

Megújulhat az iskola előtti park

Nagykanizsa – A Hevesi-iskola előtti zöldterületet szeretné megújítani a MOL Zöldövezeti pályázatának támogatásával a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület.

Pásztor András

Mint az a keddi sajtótájékoztatón elhangzott: a pályázatot még nem bírálták el, de komoly esély van a sikerre, hiszen a cég már egyeztetett a civil szervezettel a tervekről.

– Az iskola előtti zöldterület 35 évvel ezelőtt lett kialakítva, s az azóta eltelt időben jelentősen elöregedett a növényzet, nem beszélve a köztéri bútorokról és a park sétányairól – mondta Budavölgyi Kálmán, az egyesület elnöke, aki elárulta: sikeres pályázat esetén közel 1 millió forintot költenének a park felújítására.

Fitos István, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a költségekhez a városüzemeltető társaság is hozzájárul, hiszen a parkgondozás önkormányzati feladat.

A tervek szerint március, április környékén  20 darab  fát, 40 darab cserjét és közel 100 méternyi sövényt ültetnek az iskola előtti parkba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!