Nagykanizsa

2016.01.19. 16:09

Kanizsán is elindulhat a termálvíz-hasznosítás

Az önkormányzat évek óta foglalkozik a geotermikus energia hasznosításának ötletével, ám ez idáig kevés előrelépés történt.

Pásztor András

A közgyűlés legutóbb tavaly augusztusban tárgyalta a témát, ám akkor nem sikerült kiválasztani a projekt lebonyolításához szükséges eljárót, vagyis azt a társaságot, amelyik kiírja a közbeszerzési pályázatot és végigköveti a megvalósítás fázisait is. Most úgy viszont tűnik: rövidesen ez a probléma megoldódik.

Ma évente mintegy 80 millió köbméter, 30 Celsius-fokosnál magasabb hőfokú termálvíz kerül kitermelésre hazánkban, de ennek csak kevesebb mint harmada szolgál energetikai célokat, ami az ország éves primer energiaigényének 0,3 százalékát sem éri el. Pedig a készletek komolyak. Egyes szakértői modellezések szerint a termálvíz hőtartalma – kellő hasznosítási hatékonyság esetén – akár az országos energiatorta 6 százaléknyi szeletét is képezhetné, közelítve ezzel az unió által elvárt 13 százalékos értékhatárához.

A termálvizet jelenleg alig tucatnyi hazai település használja fűtésre, és a szakértők azt is állítják, hogy további 20-25 távfűtési rendszert lehetne megtérülő beruházással átállítani a geotermikus energiára. Ezen alternatív energiaforrás „munkába állítása" már az első években is 15 százalékkal csökkentheti a hőtermelés költségeit, és ez az arány a beruházás megtérülése után tovább javulhat.

Nagykanizsa is azon városok közé tartozik, ahol már évek óta napirenden van a geotermikus hőenergia hasznosításának kérdése. Legutóbb tavaly augusztusban foglalkozott a témával a közgyűlés.

– Az eddigi feltételezések szerint a város közvetlen környezetében 90-130 Celsius-fokos víz található 1800-2500 méteres mélységben – kezdte Dénes Sándor polgármester. – A tervek szerint a beruházás megvalósulását követően ezzel a meleg vízzel lehetne fűteni a belvárosi intézmények egy részét, az ipari park telephelyeit és a keleti városrészben lévő, többemeletes lakóépületeket is. De persze a víz további, mezőgazdasági hasznosítása is lehetséges.

Dénes Sándor elmondta: a legutóbbi közgyűlésen – az ár nagysága miatt – nem tudták kiválasztani az eljáró társaságot, ám egy-két hónapon belül megoldódhat ez a probléma, melyet követően már ki lehet írni a pályázatot a megvalósításra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!