Vandálok

2017.11.21. 13:26

Kábítószert keresve verték szét a szobrot Nagykanizsán

Szétverték a szobrot a kamaszok, mert így akartak hozzáférni a kábítószerhez, amit egyikük rejtett el benne, ügyükben nemrég született vádirat.

Arany Gábor

A két nagykanizsai fiú - féltestvérek - valamint három társuk tavaly november 25-én este hét óra tájt indult el a nagykanizsai uszodához, mert az ügyben elsőrendű vádlottá lett 15 éves kamasz azt állította, hogy 23 gramm kábítószert rejtett el a szoborba és ki kellene szedni, mert két társának el akarja adni. A fiatal nem tudta a szoborban lévő résből kiszedni a keresett anyagot, ezért elhatározták, hogy szétverik az alkotást. Kerítettek két fejszét, azokkal leverték a szobor talapzatát, de így sem fértek hozzá az anyaghoz, ezért ledöntötték a szobrot, ám ez sem vezetett eredményhez, ezért a fiatal szólt társainak, hogy a törmeléket hordják el, majd távoztak. A helyi védelem alatt álló műalkotás megrongálásával több mint 330 ezer forint kárt okoztak az önkormányzatnak. A fiatalok innen a belvárosba mentek, az Ady utcában a kábítószerét hiába kereső fiú hirtelen ötlettől vezérelve kővel bedobta a papírbolt kirakatát, amitől a riasztó megszólalt, ezért elszaladtak. Itt 164 ezer forint kár keletkezett.

 A megyei főügyészség sajtószóvivőjedrPirger Csaba tájékoztatása szerint a társaság két hangadó tagja,a féltestvérek ellen emelt vádat a zalaegerszegi járási és nyomozó ügyészség rongálás, valamint garázdaság miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában