Nagykanizsa

2017.02.20. 13:11

Imareggelire várták - Teleki László képviselő is tagja volt a küldöttségnek

Nagykanizsa – Teleki László (MSZP) országgyűlési képviselő is tagja volt annak a magyar küldöttségnek, melynek tagjai a hónap elején részt vettek az Amerikai Egyesült Államokban az elnöki imareggelin, azaz a National Prayer Breakfast-en.

Pásztor András

Mint azt a nagykanizsai képviselő elmondta: a washingtoni National Prayer Breakfast már csak a nevében reggeli, az esemény mostanra egy nagyszabású, több színhelyen zajló informális diplomáciai és gazdasági találkozóvá nőtte ki magát.

– Az idén is több ezer vendég volt jelen a rendezvényen, még maga az amerikai elnök Donald J. Trump is beszédet mondott – mesélte Teleki László, aki hozzátette: az rendezvény alkalmat adott a hit elmélyítésére, s a kapcsolatok szélesítésére. – A kiemelt ültetésnek köszönhetően a magyar küldöttséget vezető Balogh Zoltán miniszter is számos amerikai vezető személyiséggel, így az éppen a kinevezett Rex Tillerson külügyminiszterrel is az elsők között vehette fel a személyes kapcsolatot.

Teleki László a magyar delegáció tagjaként volt jelen a Hiltonban rendezett eseményen, ahol az amerikai elnök is beszélt Fotó: A szerző

Mint megtudtuk: a magyar küldöttség lehetőséget kapott négy magyar fiatal önkéntes kiutaztatására, akik tapasztalatot szerezhettek arról, miként kell egy nemzetközi imareggelit lebonyolítani. Mindez   azért fontos, mert idén Budapest is csatlakozik a National Prayer Breakfest mozgalomhoz. Október első csütörtökén a magyar főváros rendez imareggelit, amelyre 200-250 vendéget várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!