Nagykanizsa

2009.06.15. 02:29

Idén is kifőzték

Nagyrécse (pa) - Az egész hétvégét kikapcsolódással, ünnepléssel töltötte a dél-zalai település, hiszen szombaton és vasárnap is falunapi programok egész sora várta a kisközség lakosságát.

Sámel József

A falunap szervezői idén is sok érdekes programot hirdettek, szombatra például erős emberek versenyét, focimérkőzéseket, koncertet, karaoke-versenyt szerveztek, és természetesen azt is megmutathatták a helyi és a környező településekről érkező csoportok, hogy főzőtudományuk is kiemelkedő.

- Egy napba bele sem férne a sok program, nálunk pedig már amúgy is hagyomány a kétnapos falunap - mondta Hegedűs György polgármester, aki a település jelenlegi helyzetét is értékelte. - A gazdasági válság ellenére nincs gondban a község önkormányzata, takarékos, szigorú gazdálkodást folytatunk, csak annyit költünk fejlesztésre, amennyi pénzünk van. Az idén több kisebb beruházás is megvalósult, így például a Petőfi utcai járda egy részének felújítása, s több pályázatunk is előkészítés alatt áll. Folytatni szeretnénk a hivatal épületének külső hőszigetelését és akadálymentesítését, de hasonló terveink vannak a könyvtári épülettel is. Ezenkívül az iskola részleges korszerűsítését is célul tűztük ki, természetesen ez utóbbi megvalósításához pályázati támogatásra is szükségünk van.

A polgármester a pár éve kialakított új telepről, s az ott élőkről is vegyes érzelmekkel beszélt. Mint mondta: sokan beilleszkedtek, részt vesznek a falu programjain, ám a többség kanizsai intézményekbe - óvoda, iskola - járatja csemetéit, noha ezek helyben is rendelkezésre állnak, a település érdeke pedig azt kívánná, hogy tovább működjenek ezek az intézmények.

Programokból természetesen vasárnap sem volt hiány, a rendezvényen helybeli és környékbeli művészeti csoportok adtak kulturális műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!