Nagykanizsa

2015.06.24. 15:02

Hiányzott a konzultáció - Teleki szerint a jövő évi a kirekesztés költségvetése

Nagykanizsa - A miniszterelnöknek konzultálnia kellett volna a város lakóival, mielőtt döntött volna, mihez ad támogatást - vélekedett Teleki László, az MSZP parlamanti képviselője, aki a jövő évi költségvetésről is elmondta véleményét.

Pásztor András

Mint azt Teleki László elmondta: az önkormányzat és a kormány közt kedden megkötött együttműködés nem a lakosság érdekeit szolgálja, a nagykanizsaiak ugyanis egészen más fejlesztéseket szeretnének.

– Ezúttal valóban érdemes lett volna konzultációt folytatni, a városban élők ugyanis új játszótereket, kátyú nélküli utakat és járdákat, felújított óvodákat és iskolákat szeretnének – mondta a szocialista politikus, aki a zsinagóga felújítását is hiányolta a listáról, mint ahogy az üresen álló épületek, például a Vasemberház emeleti részén lévő helyiségek ingyenes bérbeadását is a fiatal kanizsai vállalkozók részére.

– Az ország jövő évi költségvetése egyértelműen a kirekesztés költségvetése – fogalmazott Teleki László, aki szerint a szegények még szegényebbek lesznek, hiszen a SZJA egy százalékos csökkentése csak azoknak jelent pozitív változást, akik sokat keresnek. – A büdzsé számaiból pontosan látszik, hogy a kormány nem tud vagy nem akar megoldást kínálni a dolgozói szegénységre.

Kapcsolódó cikk:

Közel 50-60 milliárd forintos fejlesztés várható Nagykanizsán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!