Nagykanizsa

2014.03.21. 18:30

Fórum és beszélgetés a vidék fejlesztéséről

Nagykanizsa - Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt a vendége a HSMK-ban rendezett lakossági fórumnak.

Dr. Papp Attila

Telt házzal vette kezdetét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által immár országosan 222. alkalommal megrendezett kerekasztal-beszélgetés. Cseresnyés Péter polgármester köszöntője után Fónagy János államtitkár aktuális politikai kérdésekről szólt, többek között a kormány rezsicsökkentést érintő idei terveiről. Elmondta: áprilisban 6,5 százalékkal csökkentik tovább a földgáz árát, majd a rezsicsökkentést kiterjesztik a gazdasági szektorra is.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a földtörvényről szólva megjegyezte: nemhiába támadják azt az osztrákok és más külföldiek.

– Zala megye a zsebszerződések szempontjából eléggé „fertőzött" terület, elsősorban a magyar földdel nyerészkedni akaró osztrák spekulánsok miatt. De mi megvédtük a magyar gazdákat, hiszen komoly büntetőjogi szankciók felügyelik most már a korábban szabályozatlan viszonyokat – hangsúlyozta a miniszter, majd kiemelte: – A magyar mezőgazdaság egyik sarokkövét jelentheti a feldolgozóipar, a konzervgyártás „felélesztése", a háztáji, tanyasi gazdálkodás támogatása. A külföldi tulajdonú nagyüzemek helyett a helyben élő és dolgozó, magyar gazdákat támogatjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!