Nagykanizsa

2016.09.07. 14:50

Büszkén hordjuk az egyenruhát - Az ifjú tisztek nem érzik tehernek a szabályokat, amiket rendőrként be kell tartaniuk

Nagykanizsa – Ha akarnánk sem vonhatnánk éles határvonalat a hivatásunk és a magánéletünk közt. Mivel rendőrként tisztában vagyunk azzal, ügyelnünk kell a mundér becsületére.

Szabó Zsófia

Akkor is, ha a barátainkkal bulizunk. Vigyázunk a figurára, a normál erkölcsi keretekre, huszonkét évesen is. Nem kerülhet az állásunkba egy átdorbézolt éjszaka.

Szilárd komolysággal és korukat meghazudtoló fegyelmezettséggel beszélt munkájáról Lucskai Gábor és Fekete Attila. Pajkos tekintet, életvidám arc, kidolgozott test – a fiúk pontosan olyanok, mint a velük egykorú fiatalok. Azzal a különbséggel, hogy ők rendőrök. Az ifjú hadnagyok, akik a közelmúltban diplomáztak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karán, immár a Nagykanizsai Rendőrkapitányság letenyei Határrendészeti Osztályának csapatát erősítik.

– Ugyan az ország két, egymástól távoli szegletéből származunk, néhány év óta mégis sok a párhuzam, a közös szál az életünkben – bocsájtotta előre a Heves megyéből származó Lucskai Gábor. – Bár én a felsőoktatásba a ciszterci gimnáziumból mentem – jegyezte meg a fiatalember. – Jómagam pedig informatikai középiskolából – fűzte hozzá Fekete Attila.

– Ám mindketten tudatosan készültünk, saját indíttatásból, rendészeti pályára, bár a honvédelem is szerepelt a terveink között – avattak a részletekbe.

Az egyetemre bekerülvén pedig már biztosan tudták: jól döntöttek. Úgy is, hogy nem kevés regulának kellett megfelelniük leendő rendőrökként.

– A fegyelmezettség és az engedelmesség a feljebbvalókkal szemben természetesen alapkövetelmény. Emellett abban is eltért az egyetem szokásvilága a többi intézményétől, hogy a bulik után reggel szondáztatás volt – kacsintottak a fiúk, akiknek nem csak az egyetem falai közt kellett helytállniuk. Attila Letenyén, míg Gábor másodéves szakmai gyakorlatát Röszkén, a migránsoknak létesített befogadó állomáson töltötte.

– Nem csak a menekültek őrizetében közreműködtem – jegyezte meg ennek kapcsán a fiatalember. – Egyetemi hallgatóként a végrehajtó munkában vettem részt.

Lucskai Gábor a Röszkén szerzett impulzusok alapján az iszlám vallás honi megítéléséről írta a szakdolgozatát is. Így a kérdést nem tudtam elkerülni. Mit gondolnak a bevándorlókról? Diplomatikus, pártatlan választ vártam, ezt is kaptam.

– Higgadt fellépéssel kezelni lehetett az esetlegesen felmerülő problémákat. Sokszor már az egyenruha látványa, azaz a jelenlétünk is elég volt mindehhez – summázta Lucskai hadnagy.

– No, de az milyen érzés volt, amikor frissen végzett rendőrként öltötték fel a mundért? – kíváncsiskodtam. A fiúk szeme felcsillant.

– Hatalmas büszkeséggel töltött el bennünket – állította Fekete hadnagy. – Ugyanakkor tudtuk, ezt követően már nagyobb kötelezettségek hárulnak ránk. Más ám egyenruhában lenni, mint hétköznapi pólóban – nevettek. – Azonban, komolyra fordítva a szót, a munkánk felelősségteljes mivolta sem engedné meg, hogy ne viselkedjünk, egyenruhában, vagy akár anélkül, rendőrként.

– A társadalom megítélése másabb, azokkal szemben, akik egyenruhát hordanak?

– Negatív tapasztalataink ez idáig nem voltak. Mi sokkal inkább a tiszteletet érezzük. Az emberek: tudják, a segítségükre vagyunk, s nem félniük kell tőlünk.

Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába a két fiatal, pályakezdő rendőr hadnagy: Fekete Attila (balról) és Lucskai Gábor

A két hadnagy nem kevés emberrel találkozik nap, mint nap, hiszen a letenyei határátkelőn és időnként Bácsbokodon dolgoznak.

– Egyelőre csak tanulunk, tapasztalatokat szerzünk. Sok adminisztrációs feladatot kell ellátniuk a határrendészeknek. Téves az a régi sztereotípia, miszerint az emberfogás, a folyamatos járőrözés a munkánk. Bár tény, hogy alkalmanként a zöldhatárt is kell ellenőriznünk. Zömmel az országba belépő-, vagy a kilépő oldalon dolgozó tiszthelyettesek csoportosítása, tevékenységének megszervezése (lesz) a teendőnk. Amúgy szerencsések vagyunk: nem dobtak minket mélyvízbe. Mindenben segítenek a kollégáink.

– Nem okoz problémát, hogy 22 évesen akár utasíthatjátok is azokat a munkatársaitokat, akik rangban nem, ám korban mégis felettetek állnak?

– Erre csak elvétve került sor. Ilyen esetben sem dirigálásról volt szó, hanem feladatellátás miatti szakmai egyeztetésről. Nem kaptunk még jutalom gyanánt gyíkhúst, bárminemű keresztbetételt társainktól.

Nem tudtam megkerülni egy kérdést, bár nem sikerült zavarba hoznom a fiúkat: a rendőrviccekkel. Fekete rendőrhadnagyot még nem kóstolták be ily módon a barátai, Lucskai hadnagy urat viszont igen: megkérdezték tőle, mikor akar végre rendes szakmát tanulni.

– Pedig rendőrként minden percben tanulunk valami újat. Emellett én a jogi egyetemen vagyok elsőéves – mondta Lucskai Gábor. – De a nyelvtanulást sem hanyagoljuk el. Mivel a távolabbi terveink közt külföldi szolgálattétel is szerepel.

– Én az informatikának sem mondtam búcsút – így Fekete Attila.

– Lehet, hogy fennkölt, elkiabált gondolatnak tűnik – summázták egyöntetűen – de tényleg megtaláltuk az életutunkat a rendőri munkában. Reméljük, egy életre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!