Nagykanizsa

2016.08.29. 13:26

Arany olvasókártyával

Nagykanizsa – Ahogy az elmúlt nyolc alkalommal, úgy tegnap is helyi művészeti csoportok és tehetségek fellépésével indult a heti kölcsönzés a könyvtárban. Ráadásul ez alkalommal a kitűnő tanulók egy arany olvasójegyet is átvehettek.

Pásztor András

A nyári időszakban rendszeressé vált, hogy a hétfői nyitást megelőzően a könyvtár előtt helyi művészeti csoportok, tehetséges fiatalok adtak műsort, egyfajta kedvcsinálót a kölcsönzéshez. Tegnap – a nyári program zárásaként – mindazok felléptek, akik korábban már szerepeltek. Közönségből sem volt hiány, több tucatnyi diák érkezett, a Halis-könyvtár vezetése ugyanis külön jutalmazta a kitűnő tanuló fiatalokat.

Czupi Gyula igazgató Bécs Fanninak adja át az olvasókártyát

– A Zalai Hírlap jó szokásához híven az  idén is megjelentette a szín5ösök névsorát, akik közül sokan a könyvtár olvasói is – említette Czupi Gyula igazgató. – Az ő részükre egy arany színű olvasókártyát adunk át, ami több könyv kölcsönzésére jogosít. Reményeink szerint ezek a gyerekek abban is segítségünkre lesznek, hogy könyveket ajánljanak társaiknak, így népszerűsíthetik az olvasást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!