Nagykanizsa

2016.04.26. 15:16

A technikusok gyűrűje és korsója az összetartozást jelképezi

Nagykanizsa – A selmeci diákhagyományok mintájára rendeztek szakestélyt kedden a Nagykanizsai Szakképző Centrum Zsigmondy tagintézménye fluidumkitermelő technikus hallgatói.

Pásztor András

A szakestélynek – a több száz éves hagyományok szerint – pontos forgatókönyve volt, a technikus vizsga előtt álló fiatalok először tanáraik búcsúztató beszédeit hallgatták meg, majd a felállva elénekelt Bányászhimnuszt követően, mindenki teletöltötte a korsóját, melybe beledobták az „ördöglakatot”, azaz a végzősök gyűrűjét.

A fiatal bányászok, köztük Magyar Veronika is fenékig itta a korsó tartalmát, hogy megtalálja a gyűrűt

– A technikusok gyűrűje és korsója az összetartozást jelképezi – mondta Laukó Emőke igazgató, aki hozzátette: a fluidumkitermelő technikusok tulajdonképpen a korábbi mélyfúró technikusok, gázipari technikusok, valamint megújuló energiagazdálkodási technikusok gyűjtőneve.

– Mi technikusok nem ballagunk, nekünk ez az utolsó rendezvényünk, mely keretében elbúcsúzhatunk a tanárainktól és egymástól – mondta a 19 fős osztály egyetlen lány tagja, Magyar Veronika. – Ez a két év igazán összekovácsolt minket, s bár az ország számos pontjáról érkeztünk, mégis egy csapatként távozunk az iskolából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!