Nagykanizsa

2014.03.21. 17:15

A drótszamár is csak jármű

Nagykanizsa - A Nagykanizsai Rendőrkapitányság fokozottabban ellenőrzi a bicikliseket – és bár nem ez a cél, ha kell, büntet is.

Horváth-Balogh Attila

Erre azért van szükség, mert egyre több balesetet okoznak a járdán közlekedő kerékpárosok Nagykanizsán. Dr. Molnár József alezredes, nagykanizsai rendőrkapitány elmondta: a biciklisek az elmúlt évek átlagát tekintve körülbelül 20 százalékban okozói a baleseteknek.

– Ezek túlnyomó többsége megelőzhető lett volna, ha betartják a szabályokat – jelentette ki a rendőrkapitány. – A kerékpárosok jól felfogott érdeke, hogy megismerjék és alkalmazzák is ezeket az elő-írásokat, ezért már tavaly figyelemfelhívó intézkedésekre szántuk el magunkat, melyeket most tavasztól még hangsúlyosabban folytatunk. Mire gondolok? A KRESZ alapvető szabályokat fogalmaz meg, mint például, hogy a kerékpárt csengő hangot adó hangjelző berendezéssel, elöl fehér, hátul piros fényt adó lámpával, illetve ugyanilyen színű prizmákkal kell felszerelni és mindkét kereket ugyancsak el kell látni küllőprizmákkal. Ezenkívül a szabályozás előírja a láthatósági mellény használatát lakott területen kívül kötelezően, azon belül pedig ajánlott rossz látási, illetve időjárási viszonyok között.

Raj Zsuzsanna őrmester és Farkas Gábor törzszászlós a kerékpársávban szabályosan közlekedő biciklist, Hudacsek Tibornét ellenőrzi a Fő úton. Jó lenne, ha mások is tudnák, hol kerekezhetnek. Fotó: Szakony Attila

Dr. Molnár József hangsúlyozta, ezek a minimumkövetelmények, melyek meglétét a következő időszakban sűrűn ellenőrzik majd. De ez csak az egyik oldala a ki-emelt rendőrségi figyelemnek, hiszen a rendőrök azt is ellenőrizni fogják, hogy hol közlekednek a kerékpárosok.

– Sokan ugyanis a járdán bicikliznek, megszegve ezzel egy másik nagyon fontos rendelkezést is – szögezte le a kapitány. – S nem mellesleg komoly veszélyforrást teremtve nemcsak a gyalogosoknak, hanem önmaguknak is. Merthogy komoly sérüléseket lehet okozni és szerezni kerékpárral is, a biciklis közlekedéshez kapcsolódó baleseteket, gyalogosgázolásokat nem szabad elbagatellizálni. Hiszen bekövetkezhet csonttörés, vagy ha idősebb áldozatról van szó, egy szerencsétlen esésnél akár halál is. És akkor még nem beszéltünk azokról az esetekről, amikor a járdán bicikliző a kapualjból kijövő autóval ütközik. Egy szó, mint száz, tudjuk, hogy Nagykanizsán egyelőre még kevés a kerékpárút, az autós forgalommal terhelt utak pedig nem mindig kifogástalan minőségűek, felnőtt mégsem biciklizhet a járdán, kivéve persze, ha ott kerékpársáv van kijelölve. A belvárosban erre az érintettek gyakori indokként azt hozzák fel, hogy a főúton meg nem lehet biciklizni, mert tábla tiltja. Ebben igazuk is van, de ez még nem jogosítja fel őket arra, hogy a járdán kerekezzenek. Nyilván, azt senki nem akarja, hogy a nagy forgalmú útra kimenjenek, hiszen nem véletlen a tiltás, de azt gondolom, ha alternatív, kerülő útvonalakat használnak, attól még nem dől össze a világ és mindenki nagyobb biztonságban lesz.

Dr. Molnár József hozzátette: bár nem ez a cél, de ha szükséges, bírságolják is a szabálytalanul kerékpározókat. Megjegyezte, nem csak rosszul felszerelt biciklivel, vagy a járdán történő kerékpározással lehet szabálysértést elkövetni, hanem azzal is, ha valaki ittasan száll nyeregbe, szabálytalanul szállít utast, vagy a biciklin ülve és nem azt tolva kel át a zebrán, illetve ha egyirányú utcába a behajtást tiltó tábla felől érkeznek. Utóbbira kivétel, ha kiegészítő tábla ezt lehetővé teszi, ilyen azonban Kanizsán csak a Rozgonyi utca Sugár út és Erzsébet tér közötti szakaszán lehetséges. Kerékpárút pedig egyelőre még csak az Alkotmány út nyugati, a 7-es elkerülő déli, a Dózsa György utca déli oldalán, a Hevesi és a Petőfi utcák között, a Csengery úton az Erdész úti kereszteződéstől Ligetváros irányába, valamint Nagykanizsa belvárosában, a Fő út déli oldalán, továbbá a Hevesi, Teleki és Kaposvári utak mentén épült ki.

Van még egy probléma, az ittasság. A rendőrkapitány szerint a bicikliseknek sem szabad megfeledkezni arról, hogy a kerékpár is csak jármű, s akár 60 ezer forint bírság kiszabható arra, aki túl mélyen nézett a pohár fenekére. Mert – ahogy fogalmazott – aki ittasan ül volán mögé, az potenciális gyilkos. Aki meg alkoholmámorban száll biciklire, az potenciális öngyilkos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!