Nagykanizsa

2016.10.13. 11:57

Tudományos nap - Kutatásokról röviden, érthetően

Nagykanizsa - Immár 12. alkalommal rendezték meg a Pannon Tudományos Napot az egyetem helyi kampuszán.

Szabó Zsófia

A rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a legújabb kutatási eredményekről számoltak be a különböző tudományágak képviselői: a szociológiától az orvostudományon át a biokémiáig.

- A nap során „egy” helyütt kapnak teret az egymástól eltérő szakterületek – mondta dr. Pósfai Mihály, a Veszprémi Akadémiai Bizottság elnöke, aki hozzátette: az előadók a „civilek” számára is közérthető módon vázolják a legfrissebb kutatásokat.

A konferenciának otthont adó  Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgatója, dr. Birkner Zoltán pedig arról beszélt, hogy a kapcsolatrendszerek elmélyülését is elősegíti a program, mivel több, mint harminc akadémikus érkezett a tudományos napra.

- Ennek jóvoltából egymás kutatásait is megismerhetik – fűzte hozzá a kampuszigazgató.

A szervezők nevében, dr. Kosztolányi György pedig arról beszélt a tudományos napot megelőző sajtótájékoztatón, hogy oktatási célokat is „szolgál” a rendezvény. Ugyanis a kutatóknak fontos, hogy kitekintsenek saját „elefántcsonttornyukból” is – ezáltal tudásuk, látókörük is bővül.

- Szellemi közösséget is teremt a konferencia, mivel kutatók és a hétköznapok emberei találkoznak, valamint tanulhatnak is egymástól  – hangsúlyozta a megnyitó ünnepségen Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. Ahogy azt is, a rendezvény a tudományos élet számontartott eseményévé nőtte ki magát az évek folyamán.

A hagyományokhoz híven ezúttal is átadták a Pannon Tudományos Díjat a konferencián, melyet idén professzor Speier Gábor vehetett át. A kitüntetett vegyészmérnökről elhangzott: a szerves kémia terén végzett jelentős kutatásokat, oktatói munkája is kimagasló. Pályafutása során több mint kétszáz nemzetközi folyóiratban publikált, illetve közel négyszáz konferencián vett részt.

Bognár Péter, a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója adta át professzor Speier Gábornak a Pannon Tudományos díjat (Fotó: Szakony Attila)

A veszprémi és a pécsi régió egyetemeinek legjobb Phd dolgozatáért pedig Jakopánecz Eszter közgazdász és Patai Árpád orvos kapott díjat.

Utóbbi az immunrendszerre ható készítményeket vizsgálta. Emellett a nap jóvoltából többek közt arra is választ kaptak a résztvevők az előadások jóvoltából, hogyan végzik a holttestek azonosítását, vagy miért jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot az internetezők, de a fülesbaglyok táplálkozásáról, az alga biomassza kinyeréséről is hallhattak érdekességeket a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!