Nagykanizsa

2015.10.15. 13:54

Tudományos nap: Közérthetően az új kutatási eredményekről

Nagykanizsa – A Dunántúlon elért legújabb és legérdekesebb tudományos eredményekről számoltak be csütörtökön a szakemberek a Pannon Tudományos Nap keretében, melynek 11. éve Nagykanizsa ad otthont.

Pásztor András

Miként lehet alkalmazkodni a szélsőséges időjáráshoz a szőlőtermesztésben, megvédhetjük-e számítógépeinket a kiberbűnözőktől, hogyan fejleszthető az információs műveltség, mit jelent az úgynevezett lassú turizmus? Többek közt ezekre a kérdésekre is érthető választ kaphattak azok, akik beültek a Pannon Tudományos Nap előadásaira. Ám még mielőtt a legkülönfélébb tudományterületek szakemberei beszámoltak volna legújabb kutatási eredményeikről, Pósfai Mihály, az MTA veszprémi és Kosztolányi György, az MTA pécsi bizottságának elnöke arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy manapság talán a tudomány az egyetlen területe az életnek, ahol – a kíváncsiság és a kételkedés miatt – a virtualitás mint ellenőrizetlen forrás nincs jelen.

Borhidi Attila Széchenyi-díjas botanikus (balról) Hamvas István Lászlótól, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójától vehette át több évtizedes munkásságáért a Pannon Tudományos Díjat. Fotó: Szakony Attila

– Nagykanizsa büszke arra, hogy olyan szellemi műhelynek adhat otthont, ahol a kutatók közérthető formában oszthatják meg eredményeiket a hallgatósággal – fogalmazott Dénes Sándor polgármester, s hozzátette: reményei szerint ez további inspirációt adhat a kutatásokhoz és a Pannon Tudományos Nap megrendezéséhez.

A hagyományoknak megfelelően az idei évben is átadták a Pannon Tudományos Díjat, amit ezúttal Borhidi Attila (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) vehetett át Hamvas István Lászlótól, a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatójától. A Széchenyi-díjas botanikus elsősorban azért kapta az életműdíjat, mert munkája során számos trópusi kutatást végzett, több mint félezer virágos növényfajt fedezett fel, s közel 700 tudományos és ismeretterjesztő tanulmányt írt. A növényrendszertan, az ökológia s a növényföldrajz nemzetközi hírű tudósa tegnap előadást is tartott.

A plenáris ülést követően, délután négy különböző szekcióban további előadások zajlottak, s bemutatták az MTA pécsi és veszprémi területi bizottságának legjobb PhD munkáit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!