Nagykanizsa

2015.07.03. 15:42

Praxist vegyenek!

Nagykanizsa – Állami finanszírozásból vásárolhatnának praxisjogot a kezdő háziorvosok a kormány tervei szerint, mely így szeretné feltölteni az évek óta üres háziorvosi körzeteket.

Horváth-Balogh Attila

A praxis megvásárlása ugyanis nem kis anyagi terhet jelent a vevőnek, ami miatt bizony, a háziorvosi hivatás kevéssé vonzó az ifjú szakemberek körében. Ezért, mint azt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkárságától megtudtuk, az önálló orvosi tevékenységről szóló  törvény módosításával (melyről információink szerint hétfőn végszavaz a Parlament) a betegellátásért a háziorvosoknak folyósított összeg az eddigiekkel ellentétben akár a praxisjog megszerzésére is felhasználható lenne.

– Azt gondolom, a korábban háziorvosként is dolgozó Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár személyében olyan ember került az egészségügy élére, aki mindent megtesz azért, hogy a háziorvosi hivatás újra vonzó legyen a fiatalok számára – bocsátotta előre az elképzeléssel kapcsolatban Vigh László kormánypárti országgyűlési képviselő. – A jövőjüket háziorvosként elképzelő szakemberek közül sajnos, csak kevesek képesek előteremteni azt a pénzt, amiből megvásárolhatják majdani munkahelyüket, a praxist – folytatta Vigh László. – Ennek a problémának a kezelésére készült az a javaslat, mely jelentősen mérsékelheti a betöltetlen háziorvosi praxisok számát.

– A tervezett kormányzati lépést olyan megoldásnak látjuk, ami egyértelműen segíti a háziorvosi praxisokban a generációváltást – így dr. Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke. – Véleményem szerint ezzel biztosított lesz a vásárlásra fordított költségek megtérülésének lehetősége, ami eddig bizonytalan volt.

Zalában 5 üres háziorvosi praxis van, köztük kettő tartósan betöltetlen az Országos Alapellátási Intézet adatai szerint. S ha már szó esett az anyagiakról: információink szerint egy praxis ára ma a piacon 2 és 12 millió forint között mozog.

Dr. Spingár Andrea és Barna Zoltánné asszisztens egyeztet a kiskanizsai gyermek rendelőben Fotók: Szakony Attila

A nagykanizsai gyermek háziorvos, dr. Spingár Andrea is több millió forintért vehette meg kiskanizsai praxisát.

– Jelzáloghitelt vettünk fel a lakásunkra, abból fizettem ki a praxis árát – bocsátotta előre. – Rengeteg pluszmunkát vállaltam, hogy a törlesztőrészleteket mindig, pontosan utalhassam és ehhez bizony, a család áldozatvállalása is kellett. Úgy tudom, a tervezett intézkedések sorában az is szerepel, hogy a praxisjog megvásárlásának költségét az induló vállalkozások leírhatják az adóalapjukból. Én ezt, bevallom, kicsit igazságtalannak tartom, hiszen az én korosztályomnak erre nem volt lehetősége és minden forintért meg kellett küzdenünk. De nem lenne semmi baj, ha a betegek ellátásáért olyan finanszírozást kapnánk, amiből normális bért tudnánk biztosítani magunknak. Ám most egy több szakvizsgás szakember jobban keres kórházban, mint háziorvosként. Úgy vélem, inkább ezt kellene rendezni...

Dr. Simon Attila Bognár Gáspárné vérnyomását méri Surdon

Dr. Simon Attila surdi háziorvos ugyancsak úgy látja: nem fogja megoldani a szakemberhiányt a tervezett törvénymódosítás. Viszont vélhetően felveri a praxisok árait, mert sokan úgy gondolkodnak, ha van rá állami pénz, akkor lehet többet kérni – ami inkább nehezíteni fogja a praxisvásárlást, semmint könnyíti –, arról nem beszélve, hogy van, amikor valaki ingyen jut praxishoz.

– Ilyen például az öröklés, illetve ha megegyezik két orvos a praxis adásvételéről, az önkormányzat pedig több alkalommal sem járul hozzá a tranzakcióhoz – magyarázta. – A jogszabály értelmében egy idő után ugyanis az önkormányzatra száll a praxisjog, amely azt annak adja át, akinek és amennyiért akarja. Akár ingyen is, „baráti alapon”...

Hozzátette: ám ha egy praxisba valóban nem találnak szakembert, akkor a könnyítéssel sem fognak, hiszen a praxisbevételek korábbi emelésével (havi 130 ezer forintot kapnak körzetenként „rezsire”, amiből valójában csak 60-70 ezer marad, mert másik oldalon a betegek után járó „kártyapénzt” ennyivel csökkentették) sem tudnak elkülöníteni pénzeszközöket a praxisvásárlás törlesztésére, annyira pengeélen táncol a finanszírozás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!