2015.03.25. 09:34
Felújítják a vívócsarnokot Nagykanizsán
Nagykanizsa - Tetőhéjazat -csere, parkettázás és fűtésrekonstrukció. A Magyar Vívó Szövetség javaslatára a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. jóvoltából 15 millió forintból újítják fel a Rózsa utcai Bálits Károly Vívócsarnokot.
A csarnokot éppen 30 évvel ezelőtt, 1985-ben adták át a sportolóknak, s a létesítményt máig is üzemeltető NTE 1866 elnöke, Kiss György szerint az eddigi állagmegóvás kizárólag a vívók érdeme. Kisebb javításokat korábban már végeztek a csarnokon, ám az idő vasfogával hiába harcoltak. A költségekhez több millió forinttal az idén 25 éves születésnapját ünneplő az ifjúsági vívást támogató Vivere Alapítvány is hozzájárult.
- A legnagyobb problémát a tetőhéjazat rossz állapota jelentette, az eredeti alumínium tetőre 13 évvel ezelőtt speciális, kátrányból készült pala elemek kerültek - fogalmazott Kiss György. Ez viszont az időjárás viszontagságait, az erős napsütést valamint a viharos szelet nem bírta, több helyen darabok szakadtak le belőle. Ennek a helyére korszerűbb acélfedő kerül, a városi főépítész előírása szerint zöld színben, melyre a gyártó 100 év garanciát vállalt. Az idők során a szigetelést is megsérült, ezeket is kijavítják a szakemberek.
A legnagyobb problémát a tetőhéj rossz állapota jelentette, mondta Kiss György. A felszakadt pala helyére acélfedő kerül Fotó: Szakony Attila
A harminc éves épületben a fűtés is korszerűsítésre szorult. Eztán két kazán helyett egy kondenzációs teljesít szolgálatot, melynek hatására legalább 30 százalékkal lesz kevesebb a gázszámla. Az ugyancsak új radiátorokat hőérzékelős rendszerrel látták el, így a felfűtést követően állandó hőmérsékletet biztosít a csarnokban.
- A vívás egy robogó stílusú sport, a versenyző egy kitörésnél keményen veri a lábát a földhöz, melytől a parketta teljesen elhasználódott és mozgott - tette hozzá a klub elnöke. A balesetveszély elhárítása érdekében az egész rendszert ki kellett cserélni, a vakpadlóra egy centiméteres préselt forgácslap került, amire vörös tölgy parkettát fektetünk.
A munkák várhatóan május 31-ig befejeződnek. Addig természetesen az edzések nem szünetelnek, hiszen a palini iskola tornatermében kedden 18 órától, szerdán pedig 16 órától várják a vívókat.
