Nagykanizsa

2014.11.20. 15:55

Uszodai határidő

Nagykanizsa - Mikorra készül el az uszoda rekonstrukciója, mikortól vehetik igénybe a létesítményt a vendégek és a sportegyesületek? – tette fel a kérdést csütörtökön Gondi Zoltán, a helyi MSZP külsős bizottsági tagja.

Pásztor András

Mint azt Gondi Zoltán elmondta: a város vezetése június óta tervezte, hogy elkezdi a felújítást, ám a munkálatok csupán október közepén kezdődtek el, miközben az uszoda már szeptember elsejétől zárva tart.

– Miért is nem kezdődött el a felújítás a tervezett időpontban, akkor, amikor az uszoda kihasználtsága a legkisebb, hiszen a vendégek nyáron a külső strandmedencéket használják – kérdezte Gondi Zoltán, aki szerint a Karádi Ferenc alpolgármester által megjelölt december 16-i befejezés is kétséges, látva, hogy a kivitelezés milyen lassan halad.

Gondi Zoltán azt is leszögezte: a városi uszoda felújítását nagyszerű dolognak tartja, s ha egyszer elkészül valószínűleg mindenki megelégedésére szolgál majd, de jó lenne tudni pontosan, hogy a sportegyesületek és a vendégek mikor vehetik birtokba a létesítményt. A kivitelezés ideje alatt ugyanis a sportolóknak sokat kell utazni, ha vízben akarnak edzeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!