Nagykanizsa

2014.10.16. 16:50

Tudományos seregszemle - Pannon Tudományos Nap Nagykanizsán

Nagykanizsa - Csütörtökön immár tizedik alkalommal rendezték meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán a Pannon Tudományos Napot.

Varga Andor

 

A Magyar tudományos Akadémia Pécsi és Veszprémi Területi Bizottsága évről-évre megrendezi a Pannon Tudományos Nap című konferenciát, melynek fő célkitűzése, hogy bemutassa a dunántúli régióban elért legfrissebb tudományos eredményeket a laikusok, illetve a piaci szereplők számára. A szép számú megjelentet Dénes Sándor polgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta, büszkeség Nagykanizsa számára, hogy otthont adhat ennek a tudományos körökben nívósnak számító rendezvénynek.

– A Pannon Tudományos Nap eseménye mára összeforrt Nagykanizsa nevével, ami azért különösen fontos számunkra, mert a XXI. században csak olyan település, olyan közösség válhat igazán sikeressé, ahol az újítás képessége a mindennapok részévé, magától értetődővé válik – jelentette ki a polgármester.

Őt Pósfai Mihály, a VEAB elnöke követte a megszólalók sorában, majd Bognár Péter, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese átadta a Pannon Tudományos Díjat Schmidt János akadémikusnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara professzorának. Ezt követően a díjazott megtartotta előadását, melyben a csúcstermelésű tehenek energia- és fehérjeellátásának kérdéseiről beszélt.

A nap előadói egyébként a legkülönfélébb témákat tárták a hallgatóság elé: szó esett a Biblia és a Korán gazdaság-, illetve társadalomképéről, a megvilágítás anyanyulak viselkedésére és termelésére gyakorolt hatásáról, vagy épp a reklámberuházások makrogazdasági összefüggéseiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!