Nagykanizsa

2014.04.06. 19:50

Göndör: "Mi mindent megtettünk"

Nagykanizsa - Ha nem jutok be a parlamentbe, én már akkor is nyertem. Hiszen nyugdíjba vonulhatok és az unokáimmal, illetve kedves hobbimmal, a kertészkedéssel tölthetem az időt.

Horváth-Balogh Attila

Ezt Göndör István, a Kormányváltó Összefogás (MSZP-Együtt PM-DK-MLP) nagykanizsai képviselőjelöltje mondta vasárnap este a Zalai Hírlapnak „főhadiszállásán", az Ady utcai irodában, ahol egytucatnyian figyelték a folyamatosan érkező eredményeket.

Feszült várakozás a kanizsai irodában. Göndör István szerint le kell vonni a konzekvenciát a Magyar Szocialista Pártban is. Fotó: Szakony Attila

- Szoros eredményre számítottunk, de azt feltételeztük, hogy a választópolgároknak elege van Orbán Viktor kormányzásából és lesz lehetőség a kormányváltásra - mondta. - Az eddig (este 21 óráig) beérkezett adatok alapján olybá tűnik, hogy a Fidesz meg tudja őrizni a pozícióját, ám a Jobbik nagyfokú erősödése meglepett minket. Ezek szerint a Jobbiknak volt egy nagyon erősen rejtőzködő szavazótábora. Hogy hogyan tovább? A magam részéről azt tudom mondani, hogy ha a végső eredmények alapján nem jutok be a Parlamentbe, nyugdíjba vonulok és hódolhatok a kertemnek, és több időm jut az unokáimra. Elmúltam már 64 éves és én ezt a mérkőzést csak azért vállaltam, hogy segítsem az ellenzéki összefogást Orbán Viktor leváltásában. A mögöttem felsorakozott civil csapattal ezért mindent meg is tettünk, tehát a lelkiismeretem tiszta. Ez az eredmény született, azt tudomásul vesszük, az viszont, hogy helyben tovább szerveződünk, természetes, mert látjuk, hogy Cseresnyés Péterrel (Fidesz) szemben nagy az elégedetlenség.

Göndör István kérdésünkre azt mondta: úgy gondolja, a történtek után az MSZP-ben is le kell vonni a megfelelő konzekvenciát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!