Nagykanizsa

2013.11.04. 16:35

Kanizsai Dorottya Kórház: az idén 5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg

Nagykanizsa - Az egykori nővérszálló átalakításával elkészült a nagykanizsai kórház pszichiátriai rehabilitációs részlege, ahol különféle egyéni és csoportos terápiák keretében segítenek visszailleszkedni a társadalomba a betegeknek.

Pásztor András

Ezt jelentette be hétfőn dr. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója, aki hozzátette: a mostani épületfelújítás, modernizáció csak az első üteme a pszichiátriai osztály fejlesztésének.

– Az egykori nővérszálló földszinti részén tulajdonképpen a gyógyítás utolsó fázisa, a társadalomba való visszailleszkedést elősegítő terápiás foglalkozások zajlik majd – árulta el a főigazgató. – Az épületben ennek megfelelően egyéni és csoportos foglalkozásokra alkalmas tereket alakítottak ki, a terveink szerint ugyanis mozgásterápia, művészeti terápia, valamint a kialakításra került tankonyhának köszönhetően munkaterápia is segíti majd a betegek gyógyulását.

Balról: Rigó Csaba, a megyei kormányhivatal vezetője, dr. Németh László, a kanizsai kórház orvos-igazgatója, és dr. Brünner Szilveszter meg is nézte tegnap az elkészült fejlesztéseket. Fotó: Szakony Attila

Mint kiderült: a közel 220 millió forintos beruházás első ütemében a volt nővérszálló földszinti részén elbontották a rossz állapotú válaszfalakat, helyükre 10 centiméter vastag tégla falak kerültek. A munkálatok során a padlóburkolatokat is kicserélték, s új nyílászárókat építettek be. Mindezek mellett, felújításra kerültek a vizesblokkok, valamint a fűtési rendszert is modernizálták. Az elektromos vezetékek cseréje, s az új energiatakarékos világítótestek beépítése esetében a tovább üzemköltség csökkenés volt a fő szempont. Az épület akadálymentesítése is megvalósult, ami a bejáratnál rámpát, illetve akadálymentes fürdőt és vécét is jelent.

– Néhány közbeszerzési eljárás még folyamatban van, így a bútorzat, az informatikai háttér és az orvosi segédeszközök csak később érkeznek – mondta a főigazgató, aki jelezte: a beruházás második üteme, a „B" épület második szintjén található pszichiátriai osztályon valósul meg, ahol szintén teljes körű lesz a modernizáció. – A munkálatok idejére, várhatóan jövő év februárjáig az osztály beköltözik a most elkészült volt nővérszálló földszintjére.

Dr. Brünner Szilveszter főigazgató elárulta: amennyiben megfelelő pályázati lehetőség kínálkozik, úgy a volt nővérszálló két felső emeletén oldanák meg a krónikus pszichiátriai betegek ellátását, ám ez a beruházás most nem része ennek a pályázatnak.

– Úgy gondolom, hogy az idei a kanizsai kórház sikeréve, hisz az esztendő során közel 5 milliárd forintos fejlesztés valósul meg az intézményben, melynek egyik része az épületek, osztályok modernizációját, másik pedig a műszerezettség bővítését takarja – fogalmazott a főigazgató, aki hozzátette: ez öröm a dolgozóknak, hiszen jobbá válnak a körülmények és öröm a betegeknek is, hiszen javul az ellátás színvonala.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!