Nagykanizsa

2013.02.20. 12:01

Kupakból készített remekek

Kupakkép-építő versenyt szervez a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Segíts, hogy segíthessünk Alapítványa általános és középiskolás diákok számára. A szervezők minimum egy négyzetméteres kupakképet várnak a jelentkezőktől.

Steyer Edina

A rendhagyó verseny célja - azon felül, hogy a gyerekek megmutathatják kreativitásukat -, hogy környezettudatos életszemléletük és szociális érzékenységük is erősödjön.

- Intézményünk már közel 4 éve gyűjti a műanyag kupakokat - mondta elöljáróban Dr. Kaszás Gizella, a családsegítő központ vezetője, hozzátéve: az összegyűlt kupakok leadásából származó bevételből eddig is, és ezután is a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket és családokat támogatják.

A diákoknak az Emberszeretet témakörében egy minél nagyobb kupakképet kell készíteniük legkésőbb március 27-ig, melyet a központ munkatársai - előzetes időpontegyeztetést követően - szemrevételeznek és lefotóznak. A feladat végrehajtásához  a gyerekek felhasználhatnak bármilyen műanyag kupakot: ásványvizes és üdítős palackokról, mosóporos, fogkrémes, samponos és tusfürdős flakonokról származót is.

Mint megtudtuk: a jelentkezés feltétele, hogy a versenyzők legalább 3 kilogramm kupakot adjanak le a központnak, ebbe természetesen a képből származó mennyiséget is beleszámítják. A verseny végén a legnagyobb, legjobb és legnépszerűbb kupakképet díjazzák. Ez utóbbiról a családsegítő központ közösségi oldalán szavazhatnak március 28. és április 2. között. A díjakat - sportszerek, sporteszközök - április 8-án, az emberszeretet világnapján adják majd át. A kupakképekből előreláthatólag egy fotókiállítás is nyílik a Halis István Városi Könyvtárban, így az egész város megtekintheti az alkotásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!