2012.04.04. 15:20
Önjelölt lomtalanítók - Ami kell, viszik, ami nem, azt kidobják az erdőszélen
Újratermelődnek az illegális hulladéklerakók és a folyamat várhatóan felgyorsul azzal, hogy idén elmarad a háztartási lomok begyűjtése. Önkormányzati szinten legalábbis, merthogy megjelentek az önjelölt lomtalanítók Nagykanizsán.
A közterület-felügyelet a jövőben fokozottan ellenőrzi az ismert helyeket és a furcsa szállítmányokat.
Ezenkívül nagy figyelmet fordítanak a társasházi hulladékszállításra is, mely kapcsán korábban panasz merült fel.
- A közelmúltban egy megbeszélésre került sor a Saubermacher Pannonia Kft. Hulladékgyűjtő Kft. szakembereivel és a keleti városrész társasházi közösségeinek képviselőivel - bocsátotta előre Bakonyi Tamás, a közterületfelügyelet vezetője. - Ugyanis a szolgáltató és mi is azt tapasztaltuk, hogy főleg a hétfői szállítási napokon több társasház lakója a gyűjtőkonténer mellé helyezi hulladékát, mert az edénybe már nem fér bele. A többletmennyiséget nyilván, ingyen nem viszi el a szolgáltató, ezért most a közterület- felügyelőink azt figyelik, hogy egyáltalán elegendő-e az a konténerméret, amit az adott lakóközösség megrendelt. Arra is ügyelünk, hogy ne a konténer mellé, vagy annak tetejére tegyék a lakók a szemetet, hanem bele. Megesik, hogy a szomszéd épületben élők a máséba viszik a szemetet, mert utóbbi gyűjtője közelebb van, mint a sajátjuk - erre az esti ellenőrzéseink során láttunk is példát.
A felügyelet vezetője jelezte: munkatársai este 20-21 óráig is a területet járják a várhatóan több hétig tartó akció keretében, és ha kell, bírságolnak is, aminek maximális összege 30 ezer forint. A elmúlt héten erre még nem került sor, ám figyelmeztetni már kellett. A város egyes részein pedig a hulladékszállítás- és kezelés szabályait megsértő új jelenség ütötte fel a fejét: felbukkantak az önjelölt lomtalanítók, akik az önkormányzat helyett elszállítják a házi lomokat. Amit használhatónak látnak a kacatokból és pénzzé lehet tenni, azt kiszerelik, a maradékot pedig kidobják az erdőszélre, vagy éppen az utak mellé. Ilyen esetben annak is van felelőssége a környezetszennyezést illetően aki - még ha ez nem is mindig tudatosul - ahelyett, hogy feleslegessé vált kacatjait bevinné a Saubermacher telephelyére, odaadja azokat a szükséges engedélyekkel nem rendelkező személyeknek.
- Sajnos, ezek a hulladékok gyakran olyan területeken jelennek meg, melyeken korábban felszámoltuk az illegális lerakót - tette hozzá Bakonyi Tamás. -Legutóbb például a lőtéren találtunk monitorokat, melyek nyilvánvaló, hogy lomizásból származtak. Úgy tudni, a lomtalanítás pénzhiány miatt marad el, pedig csak 13 millió forintba kerülne. A kérdés az, hogy spórolt- e így a város, hisz´ nem tudható, hogy az újonnan keletkező lerakók felszámolására mennyit kell majd költeni...