Nagykanizsa

2012.02.20. 17:16

Földprogram a határ mentén

A tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz a szociális földprogramban Letenye - döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

Horváth-Balogh Attila


A település önkormányzata már 2007 óta vesz részt a szociális földprogramban. Ehhez utoljára 2009-2010-ben kellett benyújtania pályázatot, mely után 5 településsel  Kistolmács, Murarátka, Rigyác, Zajk és Muraszemenye  együttműködésben, gesztorként látta el a feladatot.

A 2010-ben aláírt támogatási szerződés szerint a programot két éven át fenn kell tartani, ezért most ismét meghirdetik azt a lakosság felé. Az idei projektben azonban némileg módosult az önkormányzati háttér, a gesztoron kívül Murarátka, Muraszemenye és Szentmargitfalva jelezte részvételét. A pályáztatás lebonyolítását követően szociálisan rászorulókhoz malacokat, illetve előnevelt csirkéket helyeznek ki, várhatóan áprilisban. A letenyei képviselők úgy határoztak: a földprogram működtetéséhez saját részről 10 főnek személyenként 35 ezer forintot biztosítanak malackihelyezéshez, az előnevelt csirkék esetében pedig 3 főnek személyenként 14 ezret. A projekt finanszírozásából a támogatottaknak is részt kell vállalniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!