Nagykanizsa

2011.04.11. 16:20

Egyesült a két nagykanizsai fúvószenekar

Praktikus okokból egyesült a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar (NIF) és a Nagykanizsai Olajbányász Fúvószenekar. Az új csapatnak májusban koncertje lesz.

Horváth-Balogh Attila

A közel hatvanfős művészeti együttes a továbbiakban Nagykanizsai Fúvószenekar néven fut tovább. Tatár Csaba, az új formáció karnagya elmondta: az egyesülés mellett több érv is szólt, ugyanis a NIF folyamatosan anyagi gondokkal küszködött, az Olajbányászból pedig a fiatalok hiányoztak. Az évek óta fennálló problémákra megoldást jelenthet az új formula, hisz´ - ahogy mondani szokták – ez esetben pénz és paripa együtt van. A NIF ugyanis önfenntartó volt, lelkes ifjakkal, a Nagykanizsai Olajbányász Fúvószenekar pedig idősebbekből verbuválódott ugyan, viszont maga mögött tudhatta a város pénzügyi támogatását.

- Úgy vélem, a csapatba került tapasztaltabb zenészek akár még jó hatással is lehetnek az ifjabbakra -- tette hozzá Tatár Csaba. - Az eltérő korú muzsikusok révén ugyanis sokféle hangzást tudunk produkálni, a big bandtől kezdve a komolyzenéig. Február eleje óta dolgozunk együtt, már készülünk a május hetedikei koncertünkre, melyen a lehető legtöbb műfajt szeretnénk felmutatni a repertoárból.

 



A karnagy jelezte: a legnagyobb problémát most az jelenti számukra, hogy nincs megfelelő helyiségük a próbákhoz és a hangszerek tárolásához. A zeneiskolai pince párásodik, a Kiskastély, és a Magyar Plakát Ház túl visszhangos, a HSMK pedig a saját programok miatt nem mindig tudja biztosítani a gyakorláshoz használt termet. Hozzáfűzte még, mostanában a Kanizsa Centrummal folytat meglehetős sikerrel kecsegtető egyeztetéseket az ügyben.

 

 

A kedvelt rendezvények folytatódnak
A karnagy azt is hozzátette: az 1994-ben, a zeneiskola kezdő fúvós növendékeiből alakult NIF egyik fő „fenntartója” a nagyon friss és újszerű Mikulás-koncert volt. Az egyesüléssel természetesen, nem szűnik meg ez az attrakció, szeretnék a továbbiakban is folytatni, hiszen bebizonyosodott, hogy a közönségnek van igénye rá. Hasonló a helyzet a hagyományos tavaszi koncerttel is, melynek „utódja” a májusi produkció lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!