Nagykanizsa

2009.07.24. 02:27

Már a lecsófesztiválra készülnek

Szepetnek (kv) - Ezen a nyáron sem tétlenkednek a Nefelejcs Egyesület tagjai, akik már teljes erővel szervezik az augusztus 29-én esedékes, immár negyedik Lecsófesztivált.

Kelemen Valéria

Bár a szepetneki nyugdíjasok kétségtelenül a Lecsófesztivált tekintik a nyár legfontosabb, saját szervezésű és rendezésű eseményének, az egyéb programokban sem szenvednek hiányt. 


A szepetneki nyugdíjasok gyulai kirándulása remekül sikerült
Fotó: A szerző


- A Nefelejcs Egyesület három évvel ezelőtt indította újtára az Ismerd meg hazádat! programot, melynek keretében ezúttal a Dél-Alföldre mentünk - mondta Grabant Jánosné egyesületi elnök. - Szolnok, Mezőtúr, Gyula, Békéscsaba, Szarvas és Kecskemét szerepelt az előzetes terveink között, s nyugodt szívvel állíthatom, csodálatos három napot töltöttünk együtt. Hazaérkezésük után elkezdődtek a próbák és a fellépések - például Zalaszentbalázson és Zalaszentlászlón -, s immár a zalakomári Mezővárosok Találkozójára, valamint a hagyományos szepetneki Lecsófesztiválra készül a mindig jókedvű társaság. Az idén immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő augusztus végi programra egyébként nem csak lecsóval, hanem krumpliprószával és dödöllével is nevezhetnek a négy fős csapatok, s mint Grabant Jánosné kiemelte: fiatalok és idősek jelentkezését egyaránt várják a hangulatros fesztiválra.

Ezúttal kulturális műsorral is színesítik a rendezvényüket, olyan egyesületek és klubok részvételével, melyek csoportjából legalább egy négyfős csapat nevez a fesztiválra valamilyen étellel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!