Nagykanizsa

2008.10.21. 02:28

Pályázati segítség a tervhez

<b>Letenye</b> (kv) - A város rendezési tervének elkészítéséhez is nyert pályázati támogatást az önkormányzat, mely ehhez a feladathoz ötmillió forint nagyságrendben kapott segítséget.

Kelemen Valéria

Halmi Béla letenyei polgármester érdeklődésünkre elmondta: a város rendezési tervének elkészítése csaknem nyolcmillió forintos költséggel jár, így az ötmilliós pályázati támogatás mellé, bizony, még elég jelentős összeget kell az önkormányzatnak biztosítani. 

- A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács hazai forrásából elnyert pályázati támogatás nagyon jókor jött, hiszen elkészül az autópálya, melynek utolsó üteme, a Mura-híd, szerdán délután kerül átadásra - fogalmazott Halmi Béla. - Ennek függvényében át kell gondolnunk Letenye súlyponti kérdését, azaz hogy az ipari területeket - ezen belül a meglévő ipari park bővítését -, az új lakóövezeteket és az egyéb funkciókat miként tervezzük a továbbiakban, előre gondolva mintegy tízéves távlatra. Mivel az M7-es és M70-es út is bekapcsolódik a város vérkeringésébe, a befektetőket is optimistábban várhatjuk. Azonban nem elég tárt karokkal várni őket, a megfelelő szolgáltatásokat is biztosítani kell, hogy legyen kedvük nálunk megtelepedni, ami főképp a munkahelyteremtés szempontjából fontos. Természetesen a turisztikai jellegét is kidomborítjuk a rendezési tervnek, melyben a potenciális befektetői helyeket is kijelöljük. A polgármester az utóbbihoz hozzátette: nagyon sok terület nincs még az önkormányzat tulajdonában, így a magántulajdonosokat is be kell vonni az elképzelésekbe. A város új rendezési terve jövő év júliusára készül el, tehát bőven lesz idő átgondolni a részleteket, s az ésszerűség mentén dönteni.

Ezek is érdekelhetik