Nagykanizsa

2007.12.10. 03:28

Zenével és tánccal ünnepeltek

Bocska (pa) - Először rendeztek kulturális napot a helyi cigány kisebbségi önkormányzat jóvoltából a dél-zalai településen. A rendezvénynek a nemrég átvett közösségi ház adott otthont.

Sámel József

A rendezvényen részt vett Pintér Péter, a község polgármestere is, aki a roma hagyományok és kultúra értékeire hívta fel a figyelmet.

Szintén köszöntőt mondott Vajda László, a megyei közgyűlés kisebbségi bizottságának elnöke, aki kiemelte: csak ott képes jól működni egy kisebbségi önkormányzat, ahol a falu vezetése is támogatja a kezdeményezést.

Az ünnepi beszédeket követően a roma hagyományőrző együttesek bemutatói következtek. Színpadra lépett az orosztonyi, az iharosberényi, a nagyberki és természetesen a bocskai csapat, de a kanizsai Vörös Rózsák Hagyományőrző Cigány Néptánc Együttes is remek, látványos produkcióval rukkolt elő.

- Ahogy eddig, úgy a jövőben is szoros együttműködésben szeretnénk dolgozni a falu önkormányzatával, hiszen a mi érdekünk is az, hogy a lakosok jól érezzék magukat a településen - hangsúlyozta a CKÖ elnöke. - A helyi programok egy részét éppen ezért közösen szervezzük, de a későbbiekben önálló klubot is szeretnénk működtetni a közösségi házban, sőt, különböző tanfolyamok szervezését is célul tűztük ki. Mindehhez az anyagi feltételeket is megpróbáljuk előteremteni, elsősorban pályázatok útján. Igaz, az elmúlt esztendő roppant ínséges volt ebből a szempontból, forráshiányra hivatkozva sok kezdeményezésünk nem kapott támogatást.

Ezek is érdekelhetik