Nagykanizsa

2007.07.03. 02:27

Már a harmadik idei kurzus következik

Nagykanizsa (va) - A városhoz közeli Kendlimajorban idén nyáron folytatódik a művészeti szabadiskola sorozata, két kurzuson túl is jutottak már a szervezők.

Varga Andor

A nagykanizsai festőművész, Ludvig Zoltán nevével fémjelzett kezdeményezés tavaly debütált, s idén egy osztrák, a tiroli St. Antonból érkezett csoport nyitotta meg a második évadot.

- Rendhagyó volt ez a kurzus, ugyanis mi csak a helyet adtuk az egyhetes közös alkotáshoz, a tanárokat (két, egyébként nálunk is jól ismert osztrák művészt) a növendékek hoztak magukkal - mesélte Ludvig Zoltán, akitől megtudtuk még: második nekifutásra Pósa Ede pasztell-kurzusán vehettek részt az érdeklődők, a harmadik idei együttlét pedig az olajfestészeti technikákat bemutató Walter Gábor tábora lesz.

A művészeti szabadiskolába 14-16 éves kortól várnak jelentkezőket (felső korhatár nincs), akik pár napos, bentlakásos, neves művészek által vezetett kurzusok keretében szeretnének elmélyülni a képzőművészet rejtelmeiben. A lehetőséget - az érdeklődők az év végéig számos előadó és téma közül választhatnak - hétköznapi embereknek szánják.

Ezek is érdekelhetik