Nagykanizsa

2007.06.22. 02:28

Júliustól már csak időpontra

Nagykanizsa (sza) - A gördülékeny kiszolgálás érdekében nyáron módosítja ügyfél- fogadási rendjét az okmányiroda.

Szakony Attila

- Korábban többször előfordult, hogy egyidőben 60 ügyfél fordult hozzánk - magyarázta Deák Tamás okmányiroda vezető. - Ekkora tömeg igényeit nem lehetett pár perc alatt elintézni, pedig teljes létszámmal dolgoztunk.

Csakhogy a szabadság az okmányiroda munkatársainak is megjár. Ezért júliustól augusztus végéig csak bejelentkezés után, a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán kapott időpontban fogadják majd az ügyfeleket.

- Személyesen, telefonon, de akár interneten is kérhető időpont - jelezte Deák Tamás. - Azt a lehetőséget is fenntartjuk, hogy ha valaki személyesen fordul hozzánk és van még aznap szabad időpont, kérheti az ügyfélszolgálaton arra a bejegyzését.Az irodavezető hozzátette: a nyáron is minden fajta ügyet el tudnak majd intézni a polgárok. Ugyanakkor hangsúlyozta, a különösen indokolt esetekben figyelemmel lesznek a sürgősségi kérésekre.

Ezek is érdekelhetik