Nagykanizsa

2007.06.14. 02:27

0

Nagykanizsa (pa) - Várhatóan a jövő hét végéig elhúzódik az út felújítása a kisbagolai hegyen. A horhost a munkálatok ideje alatt autóval nem lehet megközelíteni.

Sámel József

Mint azt Balogh Miklós, a VIA Kanizsa Kht. munkatársa elmondta: a rekonstrukcióra azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban olyannyira megrongálódott az út, hogy az már balesetveszélyessé vált. A közel 240 méteres szakasz felújításával a Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulatot bízták meg. A munkálatok során az út közepén egy méter széles beton elfolyót építenek ki, hogy az esővíz a későbbiekben se mossa ki a mészkőzúzalékkal borított útszakaszt. A beruházás mintegy 1,5 millió forintba kerül, s várhatóan a jövő hét végére fejeződik be. Addig azonban csak a gyalogos- és kerékpáros forgalom lesz biztosított a kisbagolai hegyen, gépkocsival ugyanis nem lehet megközelíteni a területet.

Ezek is érdekelhetik