2007.03.26. 02:26
Összefogás a civilekért
Letenye (sza) - A szervezők által vártnál kevesebb érdeklődő jelenlé- te mellett zajlottak le a dél-zalai határvárosban a hét végén rendezett civil nap programjai.
A helyi citerazenekar nívós produkciója, majd Halmi Béla polgármester köszöntője jelezte a letenyei civil nap kezdetét szombaton délelőtt, a városka Fáklya Művelődési Központjában. A rendezvényre nem csak Letenyéről, de a hozzá tartozó kistérség településeiről is várták a civil szervezetek képviselőit.
- Úgy gondoltuk, ez a nap jó alkalom arra, hogy összehívjuk a környék civil szervezeteit, s információkat adjunk nekik - kezdte Gyertyánági Endre szervező, aki a konferencián a letenyei kistérségi civil társadalom fejlesztéséről tartott előadást. - Tudni kell, hogy hátrányos helyzetű térségről van szó, hosszú lesz a civil szervezeti élet felélénküléséhez vezető folyamat, s még az út elején vagyunk.
A konferencián felszólalt még Szilágyi Nóra, a Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium elnöke, aki a Nemzeti Civil Alap támogatási rendszeréről beszélt. Ezt követően pedig Kovács Károly tartott előadást az EU-s pályázati lehetőségekről.