2007.01.16. 03:27
Szemmel is látható volt az égi üstökös
Becsehely (pa) - A hét végén szabad szemmel is látható volt a McNaught-üstökös, amelyről a kanizsai amatőrcsillagászok több, jó minőségű képet is készítettek.
A 2-3 kilométer átmérőjű üstökös az ausztrál Robert McNaught-ról kapta a nevét, az objektumot ugyanis ő fedezte fel még 2006 augusztusában. A múlt hét végén a kométa mintegy 18 millió kilométernyire kerülte meg a Napot, ennek is volt köszönhető az erőteljes felfényesedése. Az üstökös most a Nap közelében tartózkodik, ám megfigyelésére már csak nappal és kizárólag távcsővel van mód. A fényképet készítő Gazdag Attila, aki a Kanizsai Amatőrcsillagász Egyesület elnöke ugyanakkor óva inti a laikusokat az üstökös kukkolásától, mint mondta, a Napba való véletlen betekintés szemkárosodást, vakságot okozhat. Az üstökösről készült fénykép egyébként az egyesület új, még építés alatt lévő csillagdájában készült. Az elnök szerint a Canis Minor vizsgáló még az idei évben megnyithatja kapuit.