2007.01.29. 03:29
Pirostól - Hevesiig
Nagykanizsa - Jubileumhoz érkezett idén a Hevesi Sándor Általános Iskola: az 1982-ben megnyílt intézmény 25. születésnapját ünnepli.
A színpadra elsőként Cseresnyés Pétert szólították, aki parlamenti képviselői és alpolgármesteri tiszte mellett ezúttal egy harmadik minőségben is megszólalhatott: annak idején ő is a piros iskola alapító tantestületének tagja volt. A város vezetése nevében oklevelet adott át Sósné Kutasi Margit igazgatónak - s ajándékkal érkezett a második felszólaló is, Papp Ferenc igazgató a nagy testvér Hevesi Sándor Művelődési Központból. Ő a névadó (az oktatási intézmény 1992 óta Hevesi) emlékét lelkesen őrző intézményt dicsérte, s a ma már nemzetközi hírű galériáért adta át a HSMK idei művészeti díját az igazgatónőnek. A fáradhatatlan kiállításrendező, Lengyák István is ott volt valahol az ünneplő tömegben.
Sósné Kutasi Margit eztán az iskola történetének néhány fontos epizódját villantotta fel (egy szomorú számpár: az induláskor közel ezer, ma csaknem 600 diák jár ide), illetve a színpadra szólította, s az alpolgármeseterrel együtt köszöntötte a tantestület alapító, s máig e falak közt tevékenykedő tagjait. Az ünnepség hátralévő, nagyobb részében az ő munkájukról is számot adtak a Hevesi-iskola fellépő diákjai.