2007.01.31. 03:28
Nagy murai remények
Tótszerdahely (va) - Közgyűlést tartott a Mura menti Kistérségi Területfejlesztési Társulás. A napirendek közt tisztújítás is szerepelt, melynek keretében az eddigi vezetőség kapott újabb két évre bizalmat.
Tizenegy falu (Eszteregnye, Fityeház, Molnári, Murakeresztúr, Petrivente, Rigyác, Semjénháza, Szepetnek, Tótszentmárton, Tótszerdahely és Valkonya) alkotja a mura menti társulást, melynek elnöke továbbra is Tislér István, Tótszerdahely első embere. Ez a község a tömörülés székhelye is, a vezetőségben pedig két alelnök (Rejtélyiné Nagy Gabriella Valkonya, illetve Grabant János, Szepetnek polgármestere) valamint két vezetőségi tag (Murakeresztúrról Pávlicz Lajos, Semjénházáról pedig dr. Szirti Tibor) dolgozik még.
- A hasonló társulások finanszírozása megszűnt, a legtöbb ennek következtében fel is oszlott, mi azonban maradunk együtt, mert sokat várunk a további együttműködéstől - hangsúlyozta a régi-új elnök. - Az elképzeléseink mindegyike az idegenforgalomhoz, illetve a Mura folyóhoz, mint turisztikai vonzerőhöz kötődik. Közös pályázatunk van előkészületben egy a nagy vízre épülő turisztikai csomag dolgában, vízitúrázók paradicsomának kialakítása lebeg a szemünk előtt. Ezeket a célokat szolgálná a szintén közösen megvalósítandó kerékpárút-hálózat létrehozása is, de arra is van törekvés, hogy a programba a folyón és így az országhatáron túli, horvát településeket is bevonjunk.
A társulás folytatja megszokott programjait is, melyek közül a szepetneki vásárt a falu tornatermének tűzesete miatt idén később, május-június környékén rendezik meg. Ám jövőre minden visszatér a szokott kerékvágásba.