Nagykanizsa

2007.01.30. 03:27

A tavalyi október emlékére is?

Nagykanizsa (va) - A kommunizmus áldozatainak tiszteletére közadakozásból emlékművet emelne a városban a Polgári Kanizsáért Alapítvány - hangzott el tegnap sajtótájékoztatón.

Varga Andor

A tömörülés helyettes szóvivője, Babicsné Bertha Éva beszélt a szándékról a Halis István könyvtárban, kiemelve: elsősorban a bolsevizmus 1919-es időszakát, majd az orosz megszállás éveit megszenvedők előtt tisztelegnének, de ezt a kört sem időben, sem térben nem szándékoznak leszűkíteni. Számukra - mint hangoztatta - egyformán drága akinek az életét vették el a kommunista diktatúra alatt, akit a szabadságától fosztottak meg, vagy a szülőföldje elhagyására kényszerítettek.

A felsorolásban gumilövedékkel sebesített és fektében összerugdosott szenvedőkről is szó esett. Kérdésünkre, hogy ezzel a tavaly október 23-ai, fővárosi eseményekre utalnak-e, a helyettes szóvivő igennel válaszolt.

Az alapítvány a várost is a kommunizmus áldozatának tekinti, ezért az önkormányzattól pénzt nem, csak majd helyet kér a leendő emlékműhöz. A helyszín kiválasztására pályázatot írnak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!