Csónakon is közlekedtek - Nagybakónak forrásai és a Kőszikla-szurdok

Csónakázni kellett ahhoz, hogy részt vehessenek a templomban a szentmisén, vagy, hogy az egyéb dolgaikat intézhessék. A templomot a szemközti falurészben  1741-ben kezdték el építeni, majd egy nagyobbra bővített változatának  1775-ben álltak neki az ősök, amit aztán 1782-ben, Szent Istvánnak szánva fel is szenteltek. A barokk templom ma is büszkén uralja a tájat, hívogatóan integet a szemközti, Száka falurésznek.

Amúgy, Pintér Józseffel a környék fő nevezetességét, a Kőszikla-szurdokot megmászva, a szomszédos, úttal össze nem kötött település,  Újudvar tévétornyának lábától gyalogolunk vissza a faluba, mert, hogy a szurdok ott ér véget. A párába vesző távolban egymást követik a dombhátak, amelyeken kiviláglanak a borospincék fehér falai, s a még levelüket nem vesztett fák sárgás, vöröses foltjai. Szinte hihetetlen, hogy Nagykanizsától alig húsz kilométernyire ilyen érintetlen táj rejtőzködjön. Igaz, ez is túlzás, hiszen Nagybakónak természeti értékeihez több turista út is vezet, sőt a környék fontosabb idegenforgalmi centrumai kínálják is vendégeiknek Nagybakónak felkeresését.

Kanyarodjunk azonban vissza a csónakok említéséhez. Való igaz, a bakónaki völgy évszázadokon át mocsaras vidék volt. Talán ennek is köszönhették, hogy rejtve voltak a nagy veszedelmek elől, bár a török ettől függetlenül kétszer is feldúlta, felégette a falut, de mindig sikerült talpra állniuk. Sőt azt is tudjuk, igen korán értettek az itteniek például a szőlőhöz, hiszen írás van arról, hogy 1259-ben Baczonaki Pál egy háromholdas szőlőt adott el innen. Viszont meglehetősen későn, csak az 1800-as évek második felében kezdődött el a vizenyős, járhatatlan terület lecsapolása, a forrásvizek egységes mederbe terelése. Az akkor kialakított levezető árok Bakónaki patakként szerepel a térképeken, s ez táplálja a kanizsai Csónakázó-tavat is. Ezt követően, 1892-ben vette fel a most már összekapcsolt két településrész (Bakónak, Száka) a Nagybakónak nevet.

A természetnek köszönhetően a bővizű források megmaradtak, sőt hírük messze szállt, a völgy, amelyben felszínre törtek, kedvelt pihenő hellyé vált. Molnár Józsefnével, Nagybakónak polgármesterével és Pintér Józseffel először ezeket keressük fel.

- Régen Árpád-forrásnak nevezték ezt a helyet, amiből Eszperantó-forrás lett, mostanában ismét Árpád-forrásként kerül be a turista látványosságok gyűjteményébe. Már a múlt század harmincas éveiben is szívesen táboroztak itt a cserkész csapatok.  Eredetileg három forrás volt egymás mellett, most kettőt tartunk karban, s a környezetükről is gondoskodunk.  A források vize iható, sőt nagyon egészséges. A legnagyobb eredmény az volt, hogy sikerült a források, no meg az innét nem messze lévő Kőszikla-szurdokot is helyi védettség alá vonni, s így meg tudjuk óvni a körülöttük lévő erdőket a tarvágásoktól - mondja a polgármester asszony.

A források bejáratánál egy nemrég elhelyezett turista információs tábla virít. „Fedezze fel Pannóniát”  hirdeti a tábla, s a forrásokhoz,  no meg a közelben lévő szikla-szurdokhoz invitál a szövege. A felíratok azt is elárulják, hogy az újabb idegenforgalmi jelzés a  Befektetés a jövőbe program része, s ezt a szlovénokkal együtt indították el a szervezői.

- Nem baj ez, csak legalább szólnának, hogy a  mi látnivalóinkra küldenek turistákat, mert a terület gondozása végül is ránk marad -  mondja Molnár Józsefné, aki arról is tájékoztat, a Start közmunka programhoz pályáztak létszámért, hogy ezeket a területeket rendbe tudják tartani. Elmondja, hogy a megszűnt italboltból turista szállót alakítottak ki, amit jövőre az érdeklődők rendelkezésére tudnak bocsátani, s más létesítményeik is vannak, ami érdekelheti turistákat. Például a már említett templom, mellette a parókia épületében  helytörténeti kiállítást nyitottak, ahol egyháztörténeti dokumentumokat, miseruhákat lehet látni számos egyéb népi használati emlék, s igen értékes fotók mellett. A kiállítás anyagában sok meglepővel találkozik az ember, még hárfa is látható. Ki hitte volna, hogy Nagybakónkon élt egy ember, Geresdi Imre, aki hárfát is tudott készíteni?  Nagybakónak vonzerejét egyébként az is jelzi, hogy tizenkét külföldi is letelepedett már a faluban, él Svájcból, Angliából, Vietnamból, Ausztriából és főleg Németországból ide települt polgár is Nagybakónakon.

A falú fő vonzása mindezektől függetlenül a Kőszikla-szurdok, aminek a megmászása meglehetősen embert próbáló feladat. A forrásoktól ezen az ösvényen Pintér Józseffel indulunk el. Amíg a források közvetlen környéke gyönyörűen tiszta bükkerdő, addig a szurdok cserjékkel fedettebb környezet. A szurdok az évezredek alatt homokkőbe mosódott árok, ami alapkőzetének köszönhetően csapadékos időjáráskor izzad. Ez abban nyilvánul meg, hogy az oldalfalak nedvesek lesznek mintha csak könnyeznének. Az elmúlt évek viharainak nyomai is jelen vannak, ledőlt fák nehezítik sokszor még a járást is. Pintér József nagyon jól ismeri az ösvényt, hiszen a szurdok végén, ahol elfogy az út, magas sziklafalak magasodnak elénk, s vaslétrákon lehet csak feljutni a meredély tetejére, ezek egyik építője ő volt.

- Itt születtem, soha el nem mennék innét. Ismerem a környéket, s az embereket – mondja. Bizonyítandó mindezt, miután felérünk a tetőre, s ahol újabb turistákat eligazító táblát fedezünk fel, egy gazban lévő gesztenye óriásra mutat.

- Ilyen fát nem nagyon látni már, nézzük meg közelebbről - invitál. Miután átküzdjük magunkat a tüskés bokrokon, a tüskeszeder indákon,  elámulunk. Az óriás gesztenyefa törzsében embernyi odú tátong,  s a fa tövéből, mintha csak egy több fejű sárkány nyakai lennének, nőttek ki a szintén sok-sok éves óriás oldal fatörzsek.

- Tisztában vagyunk az értékeinkkel, s azzal is, hogy erre egyre többen lesznek kíváncsiak. Azt szeretnénk, ha ebből a falunk is profitálna. Ha az embereknek a turizmus hasznot hozna. Az volna jó, ha az itt lakóknak is lenne ötlete ezek kihasználásra. Most jött egy fiatal pár Borsodból, nálunk szeretnének próbálkozni, mert megragadta őket a táj szépsége. Mindenkinek csak azt tudom mondani, látogasson el a zalai dombság egyik legszebb részére, ahol a mi falunkat,  Nagybakónakot találja. Innét nem lehet tovább menni, mert az út csak visszafelé vezet. Érdemes hát egy-két napot maradni  – hív mindenkit Molnár Józsefné.