Murakeresztúr

2014.07.30. 18:20

Az értéket választják - Véget ért a vetélkedősorozat

Murakeresztúr - A horvát ajkú faluban került sor szerdán a Zalai Falvakért Egyesület Az értéket választjuk! című vetélkedősorozatának döntőjére.

Horváth-Balogh Attila

 

A Teskánd és a környező falvak fiataljaiból álló csapat (bal oldalon Benkő Nikoletta, Salamon Katalin, Dervalics Anna, Baki Bálint, jobb oldalon Darabos Róbert, Péteri Gáspár, Takács Balázs és Szabó Sándor) a versenyre készített védjegyét mutatja (Fotó: Szakony Attila)

Darázsi Zsolt, a program szakmai vezetője elmondta, az uniós támogatással megvalósuló sorozat keretében a megye 24 falujából verbuválódott 10 fős ifjúsági csapatok mérték össze tudásukat öt fordulóban, melyeket Teskándon, Csesztregen, Tilajban, Sármelléken és Pakodon rendeztek meg. Minden állomás más témát ölelt fel, a versenyzőknek feladatokat kellett megoldaniuk például a hulladékgazdálkodás, az energiatakarékosság, a megfontolt vízhasználat, a fenntarthatósági szempontoknak megfelelő termékválasztás, a társadalmi együttműködések, valamint a hagyományos gyümölcsészet, témakörében.

A döntőt a házigazda csapata nyerte, 2. lett Teskánd, 3. Tilaj, 4. Csesztreg, 5. Sármellék, a 6. helyet pedig Pakod érdemelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!