Murakeresztúr

2016.09.23. 13:33

A névadó ünnepén ösztöndíjakat is kiosztottak

Murakeresztúr – A hagyományok szerint pénteken megemlékezett névadójáról a Zrínyi Miklós Általános Iskola diáksága és pedagógusai.

Horváth-Balogh Attila

A méltató szavak immár szokásos módon e napon a költő, hadvezér és politikus Zrínyi Miklósról szóltak, illetve személye révén a Zrínyi-családról, melynek tagjai két népet, magyart, s horvátot szolgáltak egyszerre. Az ünnepélyes megemlékezésre az iskola előtt álló Zrínyi-szobornál került sor, ahol a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait.

Idén dr. Rácz Erika vehette át Az Év Alkotó Pedagógusa címet professzor dr. Gadányi Károlytól
Fotó: Horváth-Balogh Attila

Az eseményen részt vett Hepp Mihály, a magyarországi horvát nemzetiség szószólója, Iván Gugán, a Magyarországi Horvát Önkormányzat elnöke, professzor dr. Gadányi Károly, Murakeresztúr díszpolgára, valamint a testvériskolák igazgatói. Az ünnepség első momentumaként – ahogy az már lenni szokott – az első osztályosok tettek ünnepélyes esküt Zrínyi szobra és Horvátország, Magyarország, illetve a település zászlaja előtt. Majd Visnovics László futballista, edző, az iskola egykori diákja mesélt az itt töltött évekről.

Végül dr. Gadányi Károly és Kovácsné Kővágó Anna, az iskola igazgatója átadta az arra érdemeseknek a Gadányi-ösztöndíjat. Ezt ezúttal a diákság soraiból Zadravecz Georgina, Abonyi Bence, Nikli Kornélia Johanna és Tislér Bence vehette át.  Az Év Alkotó Pedagógusa kitüntető címet pedig dr. Rácz Erika kapta. Az események sorában délután 5 új Zrínyi-kadétot is avattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!