2023.05.25. 19:30
Kőszínház épült Zalaegerszegen
1980-ban felmerült egy önálló színház létesítése Zalaegerszegen, ennek megvalósítását, megfelelő helyét a Kosztolányi utcai, 1961-ben épült Megyei Művelődési Központ átalakításában, a színházterem bővítésében látták a szervezők.
Az színház épülete 1983-ban
És megkezdődtek a munkálatok. A Zalai Hírlap 1982. szeptember 9-ei száma beszámolt róla, hogy a színházterem építése a tervezett szerint alakul, és az 1983. augusztusi átadáskor már nemcsak az épület, de a környezete is méltó díszben várja majd a közönséget, gondolva itt a színház előtti tér burkolására, a zöldterület rendezésére. 1983 júniusában megkezdődött a technikai szerelés, adott hírt a Zalai Hírlap: „A nézőtéri előcsarnok egyik sarkából még szabadon lógó vezetékek sejtetik, hogy televíziós kamera kerül oda. Ez jelzi majd az ügyelő számára, hogy a közönség elfoglalta a helyét, kezdődhet az előadás. Ugyancsak az előcsarnokból nyílik két kis fülke, amelynek lapos ablakai a nézőtérre, a színpadra tekintenek. Ez a világosítók és a hangosítók birodalma, innen vezénylik majd a mintegy 500 ezer wattnyi teljesítményt, amellyel képesek lesznek megvilágítani a színpadot. Megkezdődtek a színpadi technikai szerelések is, a 19 méter magas zsinórpadlásra új kezelőfolyosót építettek és elkészült a díszletakna. A színpad mögött új traktussal bővült az épület, összesen tizenegy kisebb és négy csoportos öltözőt alakítottak itt ki, s itt kaptak helyet az irodák is. A kamaradarabok bemutatásához lehetőséget kínáló stúdiószínház a legfelső szinten került kialakításra, 99 férőhellyel. ”

A Hevesi Sándor Színház ünnepélyes avatására 1983. október 11-én került sor. Napközben számos kulturális és a színházi élettel kapcsolatos eseményt rendeztek, a Tudomány és Technika Házában Madách-emlékülést tartottak, az új épületben Ruszt József, a színház művészeti vezetője kiállítást nyitott meg, amelyen Zala megye színháztörténetével, Hevesi Sándor munkásságával és Keleti Éva fotóművész alkotásaival ismerkedhettek az érdeklődök. A színházteremben este 8 órakor felgördült a függöny, és Köpeczi Béla művelődési miniszter avatóbeszéde után megkezdődött a díszbemutató előadás, Madách Imre Az ember tragédiája drámáját Ruszt József rendezésében láthatta a közönség.
Miénk itt a tér - kőszínház Zalaegerszegen
Fotók: ZH Archív