Márokföld

2016.07.11. 19:45

A levendulában bíznak Márokföldön - Újabb turisztikai attrakciónak szánják

Márokföld - Az idegenforgalom további fellendülését várják az először virágzó levendulaültetvénytől a településen.

Gyuricza Ferenc

A mindössze félszáz lakosú Márokföldön tavaly hozták létre azt a hatezer négyzetméteres levendulaültetvényt, ami a község legújabb turisztikai attrakciójának számít. Az önkormányzat szándéka ugyanis az, hogy olyan komplex kínálatot nyújtson a faluba érkező vendégek részére, ami jelentősen növeli, akár több napossá is teszi a turisták ott tartózkodásának idejét.

– Bár Márokföld egy csodálatosan szép település, aminek fő vonzerejét az egyedülálló őrségi természeti környezet és az itteni csend és nyugalom adja, ám tisztában vagyunk azzal is, hogy önmagában ez nem elegendő a térségünket felkeresők itt tartásához – magyarázta Szabó István, a település polgármestere.

Fotó: Gyuricza Ferenc

– Ezért aztán folyamatosan keressük annak a lehetőségét, hogy újabb attrakciókkal bővítsük a meglévő kínálatunkat – folytatta a polgármester. – A levendulaültetvény kialakítása jól harmonizál azokkal a már meglévő, korábbi természetközeli fejlesztéseinkkel, például a tündérkerttel, az energiaparkkal, a természetművészeti parkkal, vagy a kalandparkkal, amiket nagyon kedvelnek az idelátogatók. A tapasztalatunk az, hogy ezek az attrakciók egymást erősítik, s ettől a falu még vonzóbb lesz.

Szabó István azt is hozzátette: a levendulaültetvény tekintetében az idei kísérleti évnek számít, hiszen a növényről nekik sem voltak konkrét ismereteik. Az már kiderült, hogy a virágzása július elején kezdődik, ám hogy pontosan meddig tart, még nem tudható, mint ahogy az sem, hogy a növénytől várható-e egy esetleges másodvirágzás.

– Nyitottak vagyunk mindenre, aki Szedd magad mozgalom keretében szeretne néhány szál virágot hazavinni a 4 és félezer tőről, természetesen biztosítjuk számukra a lehetőséget, s azt is nagyon szívesen fogadjuk, aki nézelődni, bogarászni akar – folytatta Szabó István, majd szólt arról is, hogy az egyre bővülő helyi attrakcióknak köszönhetően a foglalkoztatottsági mutatók is javulnak. Emellett a másodlagos hasznosításon is gondolkodnak, a megmaradt növény szárításával és feldolgozásával a helyi termékek piacán is meg tudnak jelenni.

Kiváló ötletnek tartja a kezdeményezést Bakó György is, aki a családjával tíz napot tölt az Őrségben. Az ecseri férfi azt mondja, barangolás közben találtak rá Márokföldre, s pillantották meg a levendulaültetvényt.

– A lányom, aki most nincs velünk, imádja a levendulát – mondta a Bakó György. – Korábban voltunk Tihanyban is, s most, hogy megpillantottuk ezt az ültetvényt, rögtön meg is álltunk, hogy vigyünk neki innen is néhány szálat. Érdekes, hogy ennek más a színe, mint amit megszoktunk, és az illata sem olyan erős.

Címkék#Márokföld

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!