Magyarföld

2016.02.25. 18:09

Magyarföldi tervek: a szennyvízprogram elindítása vagy az önkormányzati épület bővítése következhet

Magyarföld - Az önkormányzati épület bővítését, valamint szennyvízprogram elindítását is tervezi a zalai kisközség önkormányzata. Mivel a fejlesztéseket nem tudják párhuzamosan felvállalni, ezért a pályázati támogatás függvényében döntenek a prioritásokról.

Gyuricza Ferenc

Többek között erről beszélt lapunknak a település polgármestere. Kállai Csaba kérdésünkre azt is elmondta: 2016-ban mintegy 14 millió forintból gazdálkodnak, ebből hatmilliót állami alapellátásként kapnak.

– Nagy reményekkel kezdtük az évet, mert komoly fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani – mondta Kállai Csaba. – Először is áttekintettük, és rendeztük is ingatlanügyeinket, így többek közt kifizettük tulajdonosának azt a területet, ami évek óta buszfordulóként szolgál. Ezzel régi mulasztásunknak tettünk eleget.

Fotó: Gyuricza Ferenc

A polgármester hozzátette: a község megvásárol egy kiüresedett, kisebb értékű ingatlant is, amit bérlakásként kíván hasznosítani. Olyan helyi lakosnak tudják ezáltal lakhatási körülményeit megoldani, aki egyébként nehéz helyzetbe kerülne.

– Ramocsával és Kerkafalvával közösen pályázni kívánunk a kistelepülések szennyvízkezelésére – magyarázta a község önkormányzati vezetője. – Ha megkapjuk a támogatást, s elindulhat a program, akkor az önkormányzat átvállalja a lakossági terheket, mivel kiemelt feladatunknak tekintjük e kérdés megoldását.

Ha a három község alkotta konzorcium mégsem nyerne a pályázaton, úgy a faluház bővítésére költené szabad pénzeszközeit a település. Kállai Csaba azt mondja, talán nincs még egy olyan kisméretű önkormányzati épület az országban, mint a magyarföldi. Egy konyhára és egy tálalóra mindenképpen szükségük lenne, s a bővítés a könyvtár alapterületének a megnövelésére is lehetőséget biztosítana.

– Vannak további terveink is, szeretnénk az egyik külterületi utunkat felújítani, amit teljesen benőttek a fák, valamint a tavaly kiépített közterületi kamerarendszert is bővíteni akarjuk – sorolta az elképzeléseket Kállai Csaba. – Az elmúlt évben összesen 17 kisebb-nagyobb feladatot tudtunk megoldani, ha 2016-ban is ilyen eredményesen dolgozunk, akkor az éves zárómérleg megalkotásánál nem lehet okunk a panaszra.

Címkék#magyarföld

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!