Lovászi

2016.02.15. 16:36

Jubileumot ünnepel a lovászi horgászegyesület

Lovászi – Zalában az elsők között alakult meg 1946-ban a lovászi horgászegyesület. Idén 70 éves évfordulójukat ünneplik.

Korosa Titanilla

A jubileumról, valamint a legutóbbi közgyűlésről id. Pálla Miklós korábbi elnök, az egyesület ma is aktív tagja beszélt.

– Az évtizedek alatt tagságunk volt, hogy elérte az 500 főt is, jelenleg 106 tagunk van – mondta –, lovásziak, lentiek, környékbeliek, de vannak szlovének, osztrákok is. Jó barátságot ápolunk szlovén és horvát egyesületekkel, évtizedek óta fennálló nemzetközi kapcsolataink példaértékűek. Egyesületünk horgászvizei először a Kerka, a Cserta az Adovány-patakok és a Mura folyó holtágai voltak, de később egy változtatás után csak a Mura holtágait juttatták egyesületünknek, amit ma is vitatunk.

A tagok a Tornyiszentmiklós közelében lévő horgásztavat használják, ahol viadalokat is rendeznek, például a Falvak versenyét, vagy a nemzetközi Mura Kupát.

Tavaly a lovászi egyesület rendezte meg a nemzetközi Mura Kupa horgászversenyt. Akkor ifj. Pálla Miklós (a háttérben) arról számolt be, a verseny történetében itt fogták a legtöbb halat
Fotó: Korosa Titanilla

Az egyesület nemrég megtartott közgyűlésén több aktuális témáról is szó esett.

– Ahol lejárt a bérleti szerződés, azokat a vizeket átadták az országos horgászszövetségnek, de a MOHOSZ nem a tagegyesületeknek adta tovább ezeket használatra, hanem a megyei szövetségeknek – magyarázta id. Pálla Miklós. – Ezért vizek nélkül állnak az egyesületek. Kezdeményeztük egy megállapodás aláírását a megyei horgászszövetségnél arra vonatkozóan, hogy azokon a vízterületeken, ahol eddig gazdálkodtunk, mi forgalmazzuk a területi engedélyeket, illetve a halasítást – ami egyébként szintén a megyei szövetség hatáskörébe került – közösen végezzük el.

Pálla Miklós az új horgászrenddel kapcsolatban elmondta: a jövőben a külföldi turisták, illetve mindenki más is csak horgászegyesületeknél juthat állami horgászjegyhez, így minden egyesületnek be kellene lépnie az országos szövetségbe.

Végül elárulta: nyáron ünnepséget és horgászversenyt rendeznek majd a 70. évforduló alkalmából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!