a képességük között ne legyen jelentős különbség

2020.11.29. 07:00

Téligumiból lehetőleg négyet! Akár stabilitási problémák is felléphetnek

A biztonság rovására megy a rosszul értelmezett takarékoskodás, és ez igaz a téligumik napjainkban már időszerű beszerzésénél is.

ZH

Ha az egyik tengelyre igen jó minőségű kerül, akkor a másikon is legyen az

Fotó: Shutterstock

Van, aki azon spórol, hogy csak a hajtott tengelyre vásárol az évszaknak megfelelő abroncsot, vagy a kopott gumikat szintén csak az egyik tengelyen cseréli le. Régebben bevett gyakorlat volt, hogy csak az egyik – rendszerint a hajtott – tengely kerekeire szereltek fel téligumit. Ez a hátsókerék-hajtású autók esetén kisebb kockázatot jelentett, mert kanyarban a hátsó kerekek fogják meg az autó farát, elsősorban oda kell a jó tapadás, így a kormányzott kerékre szerelt kevésbé tapadó gumik ellenére is előre lehetett jutni a hóban, pláne, ha került plusz súly a hátsó tengely fölé. A fronthajtásos autóknál azonban ha csak elöl van téligumi, akkor kanyarodáskor az autó fara kitörhet, amit nehéz kivédeni. Nem szerencsés csak az egyik tengelyre feltenni téligumit, mert túl nagy a különbség a tapadásban. Ha már téli, akkor minden kerékre ez kerüljön, és mintázatuk 4 mm-nél ne legyen kevesebb. A téligumikra is igaz, az egyenletes kopásért javallott szezononként felcserélni a hátsó és az első tengely abroncsait, mert a hajtott kerekek mindig jobban kopnak.

Ha az egyik tengelyre igen jó minőségű kerül, akkor a másikon is legyen az
Fotó: Shutterstock

Bár célszerű, hogy a felszerelt gumik azonos márkájúak és típusúak legyenek, a legfontosabb, hogy egy tengelyen legyenek azonosak, de tengelyenként eltérhetnek, azonban a gumiabroncsok képessége között ne legyen jelentős különbség, a gumik hasonló kategóriájúak legyenek. Ha az egyik tengelyre igen jó minőségű kerül, akkor a másikon is legyen az – még ha esetleg más gyártótól is származik. Ha pedig az olcsóbb kategóriából választunk, akkor legyen mind a négy az, és legyen a négy gumiabroncsnak hasonló a mintázati mélysége is, különben ismét stabilitási problémák léphetnek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!