Lóerő

2017.05.04. 14:30

SzakembAIRek a léghajtású járgányok tizedik versenyén

Sziszegve száguldó szerkezetek szemléjét tartják a tizedik alkalommal ezen a hétvégén Egerben. A léghajtásos autók, másként pneumobilok versenyébe immár negyedszer neveztek be zalai egyetemisták.

Arany Gábor

A diákok építette, sűrített levegő hajtású járművek megmérettetése az Aventics Hungary Kft. kezdeményezésére jött létre 2008-ban. Az alap a cég által gyártott, sűrített levegőt használó, alternáló mozgásra képes munkahenger. Ez adja a motort a könnyűszerkezetes járművekhez, amelyekben meghatározóak még a kerékpáralkatrészek. A fejlődést mutatja, hogy az első verseny leggyorsabbja 25 km/óra sebességet ért el, a legnagyobb megtett távolság 7 117 méter volt. A tavalyi versenyen a leggyorsabb jármű már 51,07 km/órát ért el, s közel 13 ezer métert tett meg. Idén a május 4-6-án Egerben, az Érsekkertben megrendezendő versenyen hét ország, 17 felsőoktatási intézményének 52 csapata méreti meg magát, köztük a Pannon Egyetem Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet zalaegerszegi hallgatói, akik a SzakembAIRek névre keresztelt csapattal neveztek.

A kormánynál: Czeili Bálint, hátul: Nagy Krisztián, Szemenyei Ákos, Neuhold Ádám

Az előkészületi szakaszban a korábbinál összetettebb feladat várt a nevezőkre: időtervet, költségvetést, komplett projekt leírást kellett tartalmaznia a beadott pályázatoknak, amit a verseny második napján be is mutatnak majd a négyfős csapatok. Az első rostán már átestek a járművek: januárban ellenőrizte a szakmai zsűri a műszaki dokumentációt, a tizedik versenyen ugyanis csak azok a gépek állhatnak majd rajtvonalhoz, amelyek megfeleltek a szigorú elvárásoknak. Egyebek mellett behatárolták a külső méretet, a jármű, és a vezető magasságát is a stabilitás miatt. Ezenkívül ellenőrzik a borulékonyságot, emellett a jármű szerkezeti elemeinek megfelelően kell védeni a vezetőt, baleset, borulás esetén is. A manőverezhetőség érdekében a fordulókör sugara sem lehet négy méternél nagyobb, hogy csak néhányat említsünk az 58 oldalas versenykiírásból.

Az idei megméretésre a Neuhold Ádám, Czeili Bálint, Nagy Krisztián, Szemenyei Ákos és Czinki András alkotta zalaegerszegi csapat készítette el az alumínium vázszerkezetű járművet, és mutatta be a napokban. Mint az ismertetésükből kitűnt, az eddigi megoldásokból lényegében csak a három kereket vették át. A Forma 1-es autókhoz illő több lengőkaros első futómű és a fogasléces kormánymű könnyen irányíthatóvá teszi a hátsókerék hajtású pneumobilt. Az idei, hagyományosan zalaegerszegi és környékbeli cégek támogatásának köszönhetően megszületett modellbe csak egyetlen sűrített levegős munkahengert építettek be, ami súlymegtakarítást jelent az előző két-, illetve háromhengeres változatokhoz képest. Az alternáló erőt a korábban alkalmazott forgattyús megoldások helyett fogasléces-fogaskerekes, két irányban szabadonfutós hajtóművel alakítják át forgómozgássá. A 100 milliméter átmérőjű pneumatikus munkahenger 320 Nm nyomatékot ad le a hajtómű kilépő forgótengelyén, ezt az erőt lánc továbbítja a hátsó kerékhez. A fordulatszám növelését két darab, sorba kapcsolt háromfokozatú, tehát összesen kilenc sebességet adó kerékpár agyváltóra bízták. A munkahengerben a levegő áramlását, azaz a meghajtás vezérlését mikroszámítógép felügyeli.

S milyen kihívás vár a zalaegerszegi SzakembAIRek-re? Nos, a gyorsulási versenyen 220 métert kell megtenniük a járművel, emellett legalább 15 km/órás tempóval teljesítendő 700-1100 méter hosszúságú ügyességi pálya vár rájuk. Az energiát ehhez 10 liter 200 bar nyomású levegő biztosítja. Pár nap múlva kiderül, mennyire bírják szuflával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!