Lóerő

2014.06.09. 08:05

Öreg traktorok újabb randevúja

Csáford – Jövőre valószínűleg a mostani hely melletti búzaföldet is ki kell bérelnem, hogy elférjenek a találkozóra érkező traktorok – mondta Lántzky Imre.

Sámel József

Az Öreg traktorok találkozójának ötletgazdája és szervezője e mondatával egyértelműen utalt arra, hogy a program az elmúlt hat esztendőben alaposan kinőtte magát.– Idén közel százötven jármű érkezett, ami harminccal több, mint tavaly - fogalmazott.

Lántzky Imre hozzátette: a létszám és az érdeklődés növekedése számára azt is jelenti, hogy a traktortalálkozó a régió egyik kedvelt eseményévé vált, melyet sokan számon tartanak és várnak.

A gyerekek fiúk és lányok minden traktort kipróbáltak, így a zalaszentgróti Fincza Péter Csaba és nővére Vivien is (Fotó: Sámel József)

- A traktort egy éve vettem, de akkor még nem tudtam vele eljönni, mert nem sikerült időre felújítani. Most már oké a gép! - mondta a türjei Szabó István, aki barátaival érkezett a találkozóra. - Igaz, minden este tíz óra és éjfél között többen dolgoztunk rajta. Szereltünk, javítottunk, festettünk, s az ülések burkolatát cseréltük. Hogy jó lett-e? Erre az a válaszom, hogy ma meg akarták venni a találkozón. Persze nem eladó.

- Kár is lenne, hiszen sok mindenre használható lenne. Szántásra, vetésre, fűnyírásra, s még hosszan sorolhatnám - tette hozzá Főző Róbert.

- Ez a gép már a hobbit szolgálja - mondta A zalaszentgróti Sebestyén Balázs. - Nem volt ez mindig így, hiszen annak idején használtuk, de a traktortól nem akartunk megválni. Az állapota kiváló, amikor egy év kihagyás után belerakom az akkumulátort, egyszerre indul. Azaz nyugodtan lehetne használni, bármilyen mezőgazdasági munkára.

A találkozót számos bemutató és program, illetve verseny is színesítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!