Itt is hatott a járvány

2020.07.19. 07:00

Negyedére esett vissza a tehergépkocsik értékesítése

A személygépkocsik piacánál is jobban sújtotta a koronavírus-járvány az úgynevezett nagyhaszonjárművek, azaz a három és fél tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik, nyerges vontatók, traktorok és autó­buszok magyarországi kereskedéseit. Az első féléves adatok alapján az összes kategória eladási számaiban visszaesés mutatkozik.

Gyuricza Ferenc

Kamionok esetében 60,5 százalékkal volt kevesebb az idén eladott jármű

Fotó: Shutterstock

Az autópiaci elemzésekkel foglalkozó Datahouse Kft. által szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátott adatbázisra támaszkodva bő egy hónapja foglalkoztunk részletesen az új eladású személy­autók és kishaszonjárművek értékesítésében tapasztalható változásokkal. Akkor részletesen bemutattuk, hogy milyen recessziót hozott a piacra a koronavírus-járvány. A helyzet azóta némileg javult, hiszen – a májusi 7751 darabbal szemben – júniusban már 12 160 személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, ám ez a szám még mindig 23,1 százalékkal kevesebb, mint a 2019. júniusi adat volt. Az elemzőcégtől most megkapott adatok alapján úgy tűnik, a nagyhaszonjárművek értékesítése terén ennél is rosszabb helyzetbe kerültek a forgalmazók – s értelemszerűen maguk a gyártók is –, ott nemcsak mélyebb a válság, de egyelőre a kilábalás jelei sem látszanak.

Kamionok esetében 60,5 százalékkal volt kevesebb az idén eladott jármű
Fotó: Shutterstock

A legerősebb recesszió a tehergépkocsik és a nyerges vontatók piacát érte. 2019 első fél évéhez képest itt mintegy hatvanszázalékos a visszaesés, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy az elmúlt év első hat hónapjában értékesített 3452 járművel szemben idén még csupán 1393 da­rabot adtak el. A két kategória viszonylag azonos mértékű hanyatlást mutat, a tehergépkocsik piacán 57,6, a nyerges vontatók – köznyelvben: kamionok – esetében 60,5 százalékkal volt kevesebb az idén eladott jármű. Ebben a szegmensben a recesszió amúgy nem kizárólag a koronavírus-járványnak tudható be, ugyanis a 2019-es bázisév hason­ló időszakaival összevetve a január és a február is gyengébb eredményeket produkált, igaz, akkor még csupán 27,8, illetve 13,3 százalékos volt a visszaesés. Márciusban viszont már csak feleannyi járművet adtak el, mint az előző évben, az áprilistól júni­us végéig tartó időszak pedig tényleg katasztrofálisnak bizo­nyult a kereskedőházakra nézve, hiszen a második negyedévben negyedére esett vissza a forgalom, és egy­előre nem is látszik a kilábalás.

Az autóbuszok piacán ehhez képest jóval kisebb, mindössze 10,8 százalékos a re­cesszió. Míg 2019 első fél évében 344, addig ez év júniusának végéig 307 darab újonnan vásárolt autóbuszt helyeztek forgalomba Magyarországon. Meglepő módon ebből 160 darabot rögtön januárban, ami vélhetően egy közösségi szolgáltatást érintő nagyobb beszerzés eredménye lehetett. A járműpiaci szereplők azt is tudni vélik, hogy a Volánbusz flottabővítéséről van szó, az állami vállalat ugyanis tavaly kötött adásvételi megálla­podást a Credobus márkájú autóbuszokat Győrben gyártó Kravtex-Kühne Csoporttal.

Az év további időszakát nézve már egységes az értékesítés, havonta 25 és 35 darab között mozog. Miután itt ilyen kis számokról beszélünk, havi összehasonlításokat nem is érdemes tenni. A traktorok esetében 8,4 százalékos a visszaesés, azaz a 2019 első fél évében forgalomba helyezett 1715 munkagéppel szemben idén még csupán 1571 darabot értékesítettek a kereskedők.

A havi bontás ott már jelez némi reménysugárt, a június ugyanis 7,9 százalékos növekedést mutat. A recesszió itt is márciusban jelent meg, akkor 24,4 százalékos volt a visszaesés, majd onnan kezdve folyamatosan javultak a mutatók, de pozitív szaldót csak a múlt hónap hozott. A legtöbb traktort egyébként – közel hatvanszázalékos pia­ci részesedéssel – a T5 szegmenshez tartozó, nyolc tonna össztömeget meghaladó járműből adták el, de ez gyakorlatilag minden évben így történik, vagyis e tekintetben 2020 sem okozott meglepetést az elemzőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!