Lóerő

2016.12.16. 10:52

Fűthető ruha, motorra

Budapest - A héten mutatták be a sajtónak a Karsai holding pécsi leányvállalata által kifejlesztett fűthető ruhát.

A fűthető ruhát elsősorban a motorosokra gondolva fejlesztették ki, de jó hasznát vehetik azok is, akik munkájukat végzik a hidegben járművön ülve. Az 1997 óta termelő üzem kollektíváját sorozatosan kérik fel partnerei valamilyen, a hazai és nemzetközi piacot megreformáló termék kifejlesztésében való együttműködésre.

Ebben az esetben maga a tulajdonos, a fehérvári Karsai Béla tett javaslatot arra, hogy az innovatív ruházat fejlesztését a már sokszor bizonyított csapat végezze. A magyar találmány hosszú évek fejlesztőmunkáját követően érte el jelenlegi formáját. Az alapkoncepción a pécsi vállalkozás számtalan beavatkozást végzett a tökéletes termék létrehozása érdekében.

Több új gyártószerszám elkészülte, kísérletek sorozatai, tesztkilométerek ezrei alatt mind a technológia, mind a dizájn tekintetében sikerült egy időtálló és megbízható szettet létrehozni - hangzott el a fővárosi sajtótájékoztatón. A ruházat működése egy kisméretű hőcserélő egység támogatásával valósul meg. A jármű hűtővízének hőjét a ruhát körülölelő csőhálózat biofagyálló folyadéka veszi át, és közvetíti a test felé.

A fűtés intenzitását a szetthez tartozó vezérlőegységgel lehet állítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!