A zalai Poldauf Róbert családi hagyományt követve újított fel régi magyar motorkerékpárokat

Poldauf Róbertet a régi kétkerekűek iránti ­szenvedéllyel édesapja fertőzte meg – Poldauf Attila szépen restaurált Danuviáit már bemutattuk lapunkban –, ezek után nem csodálható, hogy Róbert gyűjteményének első darabja is Danuvia volt. Ezt követte a többi magyar szépség: Panni, Berva, Pannónia T5, de lépjünk az elejére.

– Ez a Csepel 125 D 1957 júliusában készült – kezdte a 42 éves veteránmotor-doktor, merthogy a helyreállítás javát is saját kezűleg végezte. – Édesapámnak már volt több Danuviája, ezért gondoltam, hogy a típus elődjének számító D-Csepelt szerzek be, ezt végül 2006-ban sikerült nyélbe ütni, Fonyódon akadtam rá erre a példányra. Romos állapotban került elő, mocskosan, zsírosan, amit annyiból nem bántam, hogy ez a koszréteg elég jól konzerválta krómozott részeket. A felújításukhoz aztán elegendő volt a felcsiszolás, és lehetett újra krómoztatni. Ezért maradhattak eredetiek a küllők, a rugók, a kipufogókönyök – sorolta. – A motorblokkot teljesen széthúztuk, új csapágyazás és szimering került bele, emellett a hengert, hengerfejet az eredetire cseréltük, mert az idők során, amikor valószínűleg átesett egy nagyobb javításon, eggyel újabb típusé került rá. Igyekeztünk minden eredeti alkatrészt megtartani, a gyárival azonos csavarokat használni, hogy a veteránminősítéskor ne legyen gond, de végül nem vittem OT-vizsgára. Még abban az évben novemberre elkészült a teljes felújítás – tette hozzá.

Az utazási komfortról elöl és hátul is rugózott villa gondoskodott, no meg a húzórúgós lengőnyergek. Eredetileg egyszemélyesre tervezték a Csepelt, és utólag lehetett a csomagtartóra felerősíteni – a lehetőleg szerény súlyú – utas ülését. Utóbbi még az eredeti darab, de a vezetőé már utángyártott, mert az anyaga el­öregedett, ahogy a felnikre is új, Mitas márkájú gumiabroncsok kerültek. (A Csepel 125 D-ről további képek a zaol.hu oldalon találhatók.) A D-Csepel 125 köbcentis blokkjából a jellegzetes fecskefarkú kipufogón távoznak a gázok. A maximálisan leadott 5 lóerő 3 fokozatú lábkapcsolós váltón át jut el a hátsó kerékhez, és segíti a motorkerékpárt leg­feljebb 85 km/órás sebességhez, de az utazótempó 65-70 km/h. A ma már szerénynek tűnő tempóhoz illeszkedik a lassítást végző dobfékek mérete is.

A típus élete a Csepeli Motorkerékpárgyárban kezdődött, de mivel ott az 1950-es évek közepén már az új Pannónia gyártásának előkészítésével foglalkoztak, ezért az 1951-ben bemutatott Csepel 125/T (azaz teleszkópos) modellnek új helyet kellett keresniük. Így került át 1954-ben a motorkerékpár gyártása a zuglói Danuvia Gépgyárhoz, D-Csepel 125 jelöléssel. Ez a gyártás kezdetén sem egyezett meg teljesen a Csepel 125/T-vel, amelynek jellegzetes, ezüstbetétes tankja helyett a zuglói motorok egyszínű, fekete üzemanyagtartállyal készültek, a Csepel-emblémákat Danuvia-minta váltotta fel. Az egyszerű, olcsó 125-öst folyamatosan fejlesztgették: új, csepp keresztmetszetű, nagyobb bordájú henger és magasabb bordázatú hengerfej került rá, a lámpafej is megváltozott. A jármű felszereltsége egyszerű maradt: belföldre gyakran féklámpa és akkumulátor nélkül, kézi kürttel szállították őket.

Az 1957-ig tartó gyártás alatt valamivel több mint 40 ezer D-Csepel készült.

A későbbiekben az alsópáhoki gyűjtemény többi darabját is bemutatjuk lapunkban.