Lóerő

2011.05.20. 07:00

A rutinvizsga óta kerítésszaggató Ferinek hívják

Imád autót vezetni, de a motorozásba is belekóstolt Szigeti Ferenc, akinek neve egybeforrt a Karthago együttessel, amelyet még 1979-ben alapított meg.

Arany Gábor

A zenekar hamar meghatározó és népszerű magyarországi együttes lett. Különleges zenéjükkel néhány hónap alatt meghódította a slágerlistákat, látványos koncertjeikkel, a klubok, fesztiválok kedvencei váltak és ezt őrzik azóta is. Ez alkalommal azonban autókhoz, motorokhoz fűződő kapcsolatáról kérdeztük. Kevesen tudják róla ma már, de sikeres autóversenyző volt a 70-es évek elején.

- Világéletemben imádtam az autókat, a barátom révén keveredtem a Volán SC-hez, ahol kipróbáltak, s hamarosan már a mecseki gyorsasági versenyeken indultam - szólt a kezdetekről Szigeti Ferenc. - Többször voltam dobogós. Eleinte 850-es Fiat Coupét, utána 1200-as Zsigulit hajtottam. Amatőrök voltunk, zsebből fizettünk mindent, ezt négy-öt évig bírtam, meg aztán egyre többet zenéltem, jöttek a zenekarok, fellépések, ezért kiszálltam - mesélte.

De a volánforgatást nem hagyta abba, mert szinte mindig ő vitte a csapatot fellépésről, fellépésre.


- Mindig szerettem vezetni, néha évente 300 ezer kilométert is lenyomtam. Előfordult, hogy 22 órát hajtottam, mentünk Neubrandenburgba, az NDK északi felére, 1100 kilométerre, két órát se pihentünk, aztán mehettünk újabb 400 kilométert délre Cottbusba, mert ott volt fellépésünk, csak a szervezésbe hiba csúszott be - említett példát.

Szigeti Ferenc úgy számolja, legalább hárommillió kilométert vezetett eddig és csak egyetlen balesete volt.

- Pillanatnyi figyelmetlenségem miatt. Az Andrássy úton mentem, elvileg végig zöldhullámban, de a Bajza utcánál mégis pirosra váltott a lámpa, én meg az utasomnak épp mondtam valamit, pillanatra feléje fordultam, és ez az apró kihagyás elegendő volt az ütközéshez. A keresztutcából érkező autónak mentünk neki, de szerencsére senkinek nem lett komoly baja - idézte.

Szigeti Ferenc márkahű, 28 éve Mercedes áll a garázsban, és egy hardtop tetős 20 éves Jeep Wrangler is, ha a száguldás szabad érzésre vágyik. No meg egy időben a Szabadság-hegyen lakott és télen csak ezzel tudott közlekedni.

- A motorozással későn, 50 évesen kerültem kapcsolatba. Rendszeresen felléptünk az alsőörsi Harley-fesztiválon, és ott unszoltak, hogy próbáljam ki a motorkerékpárt. Így néhány barátommal tanfolyamra mentünk és levizsgáztunk. Egyszer ugyan megbuktam, mert nem a megszokott helyen volt a rutinvizsga, ez megzavart és lementem a pályáról. Azóta kerítésszaggató Ferinek hívnak ott - mesélte kedélyesen.

Yamaha 650 Dragstar chopper nyergében vágott neki a kilométereknek, de beismeri, sosem érezte magát biztonságban.

- Mindig az életemért küzdöttem és baromira utáltam, hogy annyi cuccot magamra kellett vennem. Aztán a fejemet sisakba zárva magányosan robogtam. Én szeretek kényelmesen utazni, beugrani az autóba akár papucsban, szól a zene, lehet beszélgetni. Talán megszerettem volna a kétkerekűt, de egy barátomat motorozás közben szemből előző autó ütötte el úgy, mintha ő az úton se lett volna. Sajnos megnéztem a halálos baleset fotóit és másnap eladtam a motoromat - ért a kétkerekű korszak végére.

A Karthagót hamarosan Egerszegen a gébárti motorostalálkozón és rockfesztiválon is láthatjuk, hallhatjuk, mert június 18-án szombaton este ők lesznek a főszereplők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!