Letérve a szilárd burkolatokról

2022.04.18. 15:30

Zala megye az offroad egyik fellegvára lehet

Zala megye az egyik fellegvára lehet a technikai sportok körébe tartozó offroad versenyeknek, a földrajzi adottságok miatt ugyanis ideális terepviszonyok várják errefelé az országúton kívüli autózás kedvelőit.

Gyuricza Ferenc

A tavaly átadott Salla Ringen április elején rendeztek autocross-versenyt

Forrás: A szerző

A sportág iránt érdeklődők ennek okán döntöttek úgy, hogy 2022-ben Nyugati Kupa néven a nyugat-magyarországi régióban új versenysorozatot hoznak létre, amelynek több programját is Zala megyében rendezik meg. A rendezvénysorozat két ágon fut párhuzamosan, egyrészt az offroad hagyományos ágát, vagyis a klasszikus terepautózást foglalja keretbe, de mellette az autocross feltételeit is biztosítja. Az offroad versenyek nyitó rendezvényének egy göcseji kisközség, Lickóvadamos adott helyet, ahol Lispy kupa elnevezéssel már évek óta szerveztek terepautós találkozókat, az autocross-sorozat első fordulóját pedig április elején Zalalövőn, a tavaly megnyitott Salla Ringen tartották. 
 

– A Nyugati Kupa elsődleges célja, hogy összefogjuk ennek a technikai sportnak a szereplőit – mondta az egyik ötletgazda, a kustánszegi Lakatos Dezső. – A versenynaptárban szerepelnek olyan helyszínek, ahova mindkét ág képviselőit várjuk, s lesznek olyanok is, ahol csak vagy a terepautózás, vagy az autocross kerül megrendezésre. Ez elsősorban annak a kérdése, hogy az adott településen melyik ág technikai feltételei biztosítottak. Az autocross-versenyek kiépített pályát igényelnek, a klasszikus offroad esetében pedig elsősorban olyan helyszíneket kellett keresnünk, ahol az autózás nem okoz visszafordíthatatlan vagy helyreállíthatatlan károkat a természeti környezetben. 

Kiss Dániel és navigátora, Vida Bence a lickóvadamosi versenyen
Forrás: A szerző

– Az élet ott kezdődik, ahol az országút véget ér – fogalmazta meg a terepautózás ars poeticájának lényegét Horváth Ferenc, a lickóvadamosi rendezvény főszervezője. – Ezen a helyszínen, ami egy fás terület, hatodik alkalommal rendeztünk offroad-találkozót. Az idei versenyre 51 autóval neveztek a résztvevők. Többségük Zala és Vas megyéből érkezett, de voltak köztük olyanok is, akik Mosonmagyaróvárról, vagy az Alföldről látogattak el hozzánk. Utóbbiak számára a zalai terepviszonyok hatalmas élményt jelentenek. 
 

A lickóvadamosi terep a versenyzők szerint kifejezetten nehéz pálya, a tízes skálán nyolcasra értékelték. Ezért országúti járművekkel itt nem is érdemes kísérletezni, így a versenynek csak két kategóriája – épített nagy, illetve épített kicsi – volt. A kettő közötti legfőbb különbséget a motorok köbcentimétere jelenti. 
 

– A terepautózást viszonylag kis befektetéssel is el lehet kezdeni – folytatta Horváth Ferenc. – Egy használt Suzuki Samurai akár már 350 ezer forintért megvásárolható, persze aki egyszer belekóstol ebbe a sportba, az onnantól kezdve folyamatosan fejleszteni akarja a járművét. A felső határ ott akár már a csillagos ég lehet, hiszen egy autó teljesítménye mindig fejleszthető, arról nem is beszélve, hogy bármikor lehet nagyobb teljesítményű, s ezáltal drágább járműre is cserélni a már meglévő autót. 

A sárhidai Kóbor József is Suzukival versenyez
Forrás: A szerző

Míg az offroad során egy adott terepen kell időre különböző akadályokat legyűrni, addig az autocross sokkal inkább hasonlít a klasszikus autóversenyekhez, vagyis itt egymással is meg kell küzdeniük a résztvevőknek. A Zalalövői Autó-Motor Sport Egyesület elnöke, Szabó József szerint ez igazi adrenalin-löketet ad a versenyzőknek, hiszen az embert folyamatosan hajtja a küzdeni vágyás érzése. 
 

– A versenyzés szinte egyidős az emberiséggel – folytatta az egyesületi elnök. – Az ókortól fogva folyamatosan rendeztek kocsiversenyeket, majd ahogy a technikai feltételek lehetővé tették, a sebesség szerelmesei átváltottak autóra. Sokunknak szenvedélyévé vált az autocross, számunkra olyan ez, mint a reggeli. Ha kihagyjuk, onnantól nem érezzük jól magunkat. Aki egyszer elindult egy autocrossversenyen, azt egész életében hajtani fogja a vágy, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson. 
 

A Nyugati Kupa versenysorozatának következő eseménye április 29–30-én, ismét Zalalövőn lesz. Ezúttal off­road-futamokat rendeznek, péntek este egy rövidebb trophy, míg szombaton egy kiadós túrázás várja a résztvevőket, utóbbi komoly kihívásokkal tarkított terepen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!