2021.07.29. 20:00
Őznász: szinte bármikor, bárhol felbukkanhatnak! Figyeljen a zalai utakon is!
Nemrég megkezdődött és augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, vadásznyelven: üzekedése.
Aktívabbak és gyakran keresztezik a közutakat
Fotó: Shutterstock
Emiatt a szokásosnál is figyelmesebben kell vezetni, mivel az állatok nappal sokkal aktívabbak, és gyakran keresztezik a közutakat, ami megyénkben amúgy szinte évszaktól függetlenül is rendszeresen bekövetkezik.
Az őz hazánk legnagyobb egyedszámú és legelterjedtebb nagyvadfaja, országos állományát közel négyszázezerre becsülik. A vadászati védegylet adatai alapján évente öt-hatezer nagyvadat gázolnak el, és ebből négyezernél több az őz. Ez különösen gyakori július és augusztus közepe között, az őznász idején, amikor a bakok űzik a sutákat, de másik bakot is elkergethetnek a territóriumukról. Ilyenkor az állatok sokkal óvatlanabbak, figyelmetlenebbek, mint általában.
Ezekben a hetekben a nap bármely szakában találkozhatnak az állatokkal az utakon is, akár a lakott területek közvetlen közelében is. A lakott területen kívül azokon a szakaszokon, ahol a vadállatok veszélyét jelző táblát is kihelyezték, feltétlenül számolni kell a megjelenésükkel. Nem mellőzhető az óvatosság akkor sem, ha vadvédő kerítés húzódik az út mentén. Ennek hiányossága miatt kerülhet vad az útra. Legjobb megoldás a megelőzés, azaz a lassítás. A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell robogni, alacsonyabb tempó mellett jóval több idő marad reagálni a hirtelen felbukkanó vadra. A nagyobb követési távolság is ajánlott: ha az előttünk haladó vészfékezésre kényszerül, legyen időnk megállni. Az út mindkét oldalát figyeljük folyamatosan, a rosszul belátható, magas fűvel, bozótossal, erdővel szegélyezett útszakaszokon különösen indokolt a sebesség csökkentése, mivel itt esély sincs az úthoz közelítő vad időbeni észlelésére.
Ha őz szalad át az úton, lassítani kell, vagy épp megállni, hiszen rögtön utána érkezhet a következő. Ha mégis autónk elé kerül a vad, a lehető legjobb megoldás a vészfékezés, bár még így is elgázolhatjuk a vadat. Ha vadállatot pillantunk meg az úton, dudáljunk, mert nem biztos, hogy látja a járművet, nem érzékeli a veszélyt még akkor sem, amikor a fényszóróba néz. Az állat kikerülését ne próbáljuk meg, mert a hirtelen kormánymozdulattól elveszíthetjük uralmunkat a jármű felett, átsodródunk a szembejövők sávjába, vagy letérünk az útról, ami nagyobb bajhoz vezethet.